Az 1847-48-as országgyűlés mandátumainak megszerzéséért az uralkodó és az ellenzék is minden eszközt bevetett (megvesztegetés, leitatás stb.). Pest vármegye követe Kossuth Lajos lett, aki az adminisztrátori rendszert támadta, hogy konzervatív támogatókat szerezzen, ám az országgyűlésen így sem születtek átfogó reformok. Európában ekkor éhínség sújtotta a lakosságot, majd forradalmak törtek ki, ezért a konzervatívok is hajlottak az engedményekre a jobbágykérdésben. A párizsi forradalom hírére Kossuth 1848. március 3-án felirati javaslatot készített. Másnap az alsótábla elfogadta az Ellenzéki Nyilatkozat pontjait (kötelező örökváltság, közteherviselés, felelős kormány, alkotmány az örökös tartományoknak) tartalmazó feliratot. A felsőtábla és a kormányzat időhúzással próbálkozott, ám a március 13-i bécsi forradalom hírére március 14-én megszavazták a feliratot, melyet az országgyűlés küldöttsége hajón vitt Bécsbe.
Pesten március 15-én a Fiatal Magyarország megmozdulása forradalommá terebélyesedett. Maguk mellé állították az egyetemistákat, és a vásárra érkező vidékiek tömegeit. Landerer nyomdájában kinyomtatták a követeléseiket tartalmazó 12 pontot és a Nemzeti dalt. Délután Pest város vezetése, majd a Helytartótanács is csatlakoztak a forradalomhoz. A rend fenntartásának érdekében létrehozták a Közcsendi Bizottmányt. A márciusi ifjak együttműködtek a liberális nemességgel, mert felismerték, hogy rászoríthatják őket a reformok véghezvitelére.
Az udvar nem akarta elfogadni a felirati javaslatot, és egyik fél sem engedett, ezért István nádor felhatalmazást kért az uralkodótól a magyar ügyek intézésére, majd kinevezte Batthyány Lajost miniszterelnökké (1848. márc. 17.). Április elejére megalakult a felelős kormány, amelyben a politikai élet minden irányzata helyet kapott. Miniszterek: Szemere Bertalan-belügy, Eszterházy Pál-király személye körüli miniszter, Klauzál Gábor-földművelés és iparügy, Kossuth Lajos-pénzügy, Mészáros Lázár-hadügy, Széchenyi István-közmunkaügy, Eötvös József-vallás és közoktatás, Deák Ferenc-igazságügy. Április 11-én az uralkodó szentesítette a rendi országgyűlés által kidolgozott reformokat, melyek lerakták Magyarországon a polgári átalakulás alapjait. Ezek felszámolták a feudális és rendi jellegű kiváltságokat, és felszabadították a jobbágyságot. A jobbágyok úrbéres földjeik tulajdonosaivá váltak, s az állam a következő évben kárpótolta volna a földesurakat. Eltörölték a tizedet és az úriszéket is. Magyarország alkotmányos királysággá vált, kormányát a király nevezte ki, de a törvényhozásnak volt felelős. Népképviseleti országgyűlés alakult cenzusos választójog alapján. Kimondták Magyarország és Erdély egyesülését. Azonban az Ausztriához fűződő viszonyt nem szabályozták egyértelműen, és nem rendezték a hadsereg kérdését sem. A külügy, a hadügy és a pénzügyek terén ellentétek alakultak ki: a magyar vezető réteg nem akart elszakadni a birodalomtól, de az, hogy a végrehajtó hatalom a felelős kormány kezébe került ellentétet képezett azzal, hogy Bécs a külügyet, a hadügyet és az ehhez tartozó pénzügyeket továbbra is királyi felségjognak tekintette.
A jobbágyfelszabadítással az úrbéri szolgáltatások megszűntek, azonban a zsellérek is földet akartak, a telkes jobbágyok pedig a majorsági földeken kialakított szőlőket akarták megszerezni. Vidékre kormánybiztosokat küldtek, akiknek több helyen erőszakot kellett alkalmazniuk, de a kormánynak sikerült elkerülnie a nagyobb társadalmi robbanást.
A nyár folyamán az államkonferencia és a hozzájuk közeledő osztrák kormányok kísérletet tettek a magyar hadügy- és pénzügyminisztérium jogkörének felszámolására, azonban a kormány ragaszkodott hozzájuk. Bécs a nemzetiségeket kívánta felhasználni céljai érdekében. Az ellentétek a hadsereg kérdésében éleződtek ki leginkább. A magyar kormánynak csapatokra lett volna szüksége a szerb felkelés leverésére, azonban az osztrákok nem küldték haza a magyar ezredet. Emiatt 1848 májusában a miniszterelnök elrendelte 10 honvéd zászlóalj felállítását. Kossuth 1848 júniusában szerződést kötött a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankkal önálló magyar bankjegyek kibocsátására. Július 11-én a népképviseleti országgyűlés külső támadástól tartva megszavazott 200 ezer újoncot és a felállításukhoz szükséges pénzt. Az udvar és a magyarok ellentéte egyre nyíltabbá vált.
A nemzetiségek lelkesedéssel fogadták a forradalom eredményeit: gyűléseket hívtak össze, ahol megfogalmazták nemzeti elképzeléseiket, melyekben megjelent az igény a külön nemzetiségi jogokra. A magyar kormány biztosította az egyéni szabadságjogokat, de elzárkózott a kollektív jogok megadásától. Így a nemzetiségek vezetői a bécsi kormányzatban találtak támaszt. Ahol a magyar kormány nem tudta végrehajtani a jobbágyfelszabadítást (Horvátország, Erdély), ott a nemzetiségek vezetői a jobbágyi követeléseket ötvözhették nemzeti önállósodási törekvéseikkel. Erdélyben román népi felkelésre került sor. 1848 nyarán több fegyveres nemzetiségi lázadásra került sor, amely a vegyes lakosságú területeken véres összetűzésekhez vezetett.
A fegyveres összecsapások a szerb felkeléssel kezdődtek. A magyarok a Határőrvidéket irányításuk alá akarták vonni, a szerbek azonban autonómiát követeltek, amit Kossuth elutasított. 1848 májusában megfogalmazták a karlócai kongresszuson egy önálló szerb tartomány, a Vajdaság kialakításának igényét, mely jelentős magyar területeket is magában foglalt. A szerbek a császári kormányzattól támogatást kapva fellázadtak, 1848 júniusában rátörtek a Délvidék falvaira. A magyar kormány hajlandó volt elismerni Horvátország autonómiáját, se Jelačić bán többet ígért: a birodalomban Magyarországgal egyenrangú önálló horvát tartományt. Bécs elhatározta a horvátok bevetését Magyarország ellen („oszd meg és uralkodj” elv alapján).
- aug. 31-én az uralkodó elrendelte az önálló magyar had- és pénzügyminisztérium megszüntetését. A kormány ezt nem fogadta el, mire 1848. szept. 11-én Jelačić csapatai átlépték a Drávát. Az országgyűlés a harc felvétele mellett döntött. A tiltakozásul lemondó Batthyány mellé a honvédelmi harcot irányító testületet állítottak: az Országos Honvédelmi Bizottmányt. A nemesség szeptember 15-én beleegyezett, hogy eltöröljék a szőlődézsmát (állami kárpótlással) a jobbágyság megnyerése érdekében. Jelačić serege a Balaton déli partján tört előre, ám fosztogatásuk népfelkeléshez vezetett. A magyar ezredek hátráltak, több főtiszt is kilépett, mert nem akart esküjét megszegve V. Ferdinánd ellen harcolni. István nádor – miután nem sikerült a bánt megállásra bírnia – lemondott.
A magyar seregeket Móga János altábornagy vezette. Szeptember 29-én Pákozdnál a magyar csapatok győzelmet arattak, a bán pedig Bécs felé visszavonult. Móga követte Jelačić-ot, de az osztrák határnál megállt. Kossuth már későn utasította Mógát az október 6-án kitörő bécsi forradalom támogatására. Windischgrätz csapatai október 30-án Schwechatnál legyőzték a magyar hadsereget. A bécsi forradalmat leverték, és 1848. december 2-án lemondatták V. Ferdinándot, helyére Ferenc Józsefet ültették. Decemberben indult meg az általános támadás Magyarország ellen.
Windischgrätz csapatai a Duna menték Pest irányába támadtak. A magyar főerők élére Kossuth Görgey Artúrt állította, aki inkább visszavonult a túlerő elől. Görgey január 4-én harc nélkül adta fel a fővárost, de ezzel megőrizte seregét. Az országgyűlést és az OHB-t Debrecenbe, a hadiipart Nagyváradra költöztették. Az Erdélyben állomásozó császári haderő 1848 októberében nyíltan szembefordult a kormánnyal, s Dél-Erdélyből támadt a magyar seregekre. Felfegyverezte a fellázított román parasztokat is, akik rátörtek a magyar kastélyokra és a falvakra. November 17-re a császáriak elérték Kolozsvárt, és csak a székelyek felkelése akadályozta meg, hogy Debrecen felé induljanak. Az erdélyi erők élére november 29-én Kossuth Bem tábornokot állította, aki ellentámadásba kezdett. 1849 márciusára kiverte az osztrákokat, és a segítségükre siető oroszokat Erdélyből, melynek következtében szilárd hátországot biztosított.
Görgey közben a Felvidék felé vonult, hogy elvonja Windischgrätz főerőit Debrecenből. A hadsereg belső válságot élt át: V. Ferdinánd lemondatása (dec. 2.) miatt a tisztek elbizonytalanodtak, sokan elhagyták a sereget. Görgey ezért 1849. január 5-én, Vácon kiáltványt adott ki, melyben kimondta, hogy a harc törvényes, s elhatárolta seregét minden, az áprilisi törvényeken túlmutató radikális lépéstől. Így csapatai ütőképes hadsereggé kovácsolódtak, s 1849. február 5-én áttörtek a császáriak által védett Branyiszkói-hágón. Görgey így egyesülhetett a Tiszánál gyülekező magyar erőkkel.
A magyar kormány új hadsereget szervezett Klapka György vezetésével, és csatlakozott hozzájuk Damjanich János délvidéki serege is. Így komoly erőt tudtak koncentrálni Windischgrätz-cel szemben Debrecen előterében, a Tisza mentén. Kossuth a váci kiáltvány miatt elvesztette bizalmát Görgeyben, így fővezérré Dembinskit nevezte ki. 1849. február 26-27-én a honvédsereg Kápolnánál vereséget szenvedett, de a veszteségek csekélyek voltak. Kossuth leváltotta Dembinskit. Windischgrätz azt jelentette az udvarnak, hogy szétverte a magyar erőket, ezért az osztrák kormány kiadta az olmützi alkotmányt, amely Magyarországot tartományi rangra süllyesztette. Ez a harc folytatására sarkallta a honvédeket. Április elején a magyar főerők bekerítették Windischgrätz seregeit, és több csatában is (pl. április 6. Isaszeg) győzelmet arattak. A hadjárat folytatásában a Pest környéki osztrák főerőket kívánták bekeríteni, de a császári haderő kihátrált a harapófogóból, s Pozsony előterébe vonult vissza. Az ország jelentős része felszabadult (dicsőséges tavaszi hadjárat).
Az olmützi alkotmány és a tavaszi győzelmek hatására 1849. április 14-én a magyar országgyűlés kimondta a Habsburg-ház trónfosztását és Magyarországot független államnak nyilvánította (Függetlenségi nyilatkozat). Ez azonban nem javított az ország külpolitikai helyzetén. A Függetlenségi nyilatkozat az ország államformájáról nem döntött, ezért átmenetileg Kossuth Lajost kormányzóelnökké választották. A végrehajtó hatalom élére május 2-án Szemere Bertalant nevezték ki. A tavaszi győzelmek után felmerült az osztrák hadak további üldözése.
Buda ostroma elhúzódott, de május 21-én a honvédek komoly áldozatok árán elfoglalták a várat. Bem Erdélyt, más seregek a Délvidéket szabadították fel, így az ország 90%-a a magyar kormány ellenőrzése alá került. Ferenc József május 1-jén segítséget kért I. Miklós orosz cártól, s a cár 200 000-es hadsereget küldött a Szent Szövetség értelmében (pedig volt olyan eset, amikor a Szent Szövetség nem működött jól, mert a gazdasági érdekeket nézte, amikor a görög szabadságharcot támogatta a törökkel szemben 1821-ben).
1849 tavaszán felmerült a nemzetiségi és a magyar vezetőkben a közeledés gondolata. A magyar kormány a nyelvhasználatban, a jelképek alkalmazásában számos engedményt tett, de a területi autonómia megadásától elzárkózott. Megegyezés július 14-én a románokkal született (megbékélési tervezet). A Szegedre költöző országgyűlés nemzetiségi határozatot hozott (július 28), mely széles körű nyelvhasználatot biztosított, és kimondta, hogy a nemzetiségek egyházi ügyeiket is önállóan intézhették. Azonban a magyar maradt az államnyelv, s elvetették az autonómiát. Ezzel egy időben fogadta el az országgyűlés a zsidóság egyenjogúságát.
A túlerő ellenében Görgey és tisztikara az egyetlen megoldást abban látta, ha még az oroszok megérkezése előtt döntő vereséget mérnek az osztrák haderőre. Az erőket ennek érdekében Komárom körül kellett volna csoportosítani, Kossuth mégis Szegedet jelölte ki az összpontosítás helyéül. Görgey látszólag elfogadta az új haditervet, de eközben Komáromnál sikertelen kísérleteket tett a döntés kicsikarására, s így megkésve indult el Szeged felé, s Vácnál már az orosz seregekkel találta szemben magát. Mikor Aradra ért, Bem seregei Erdélyben már felmorzsolódtak, és július 29-én Segesvárnál megsemmisültek. Dembinski harc nélkül feladta Szegedet, majd csatát vesztett Haynau osztrák főerőitől. Ezután, ahelyett, hogy egyesült volna Görgey seregével, Temesvár felé indult. Temesvárnál Ben átvette a főparancsnokságot, azonban augusztus 9-én döntő vereséget szenvedtek Haynautól.
A vereség hírére Kossuth lemondott, a hatalmat Görgeyre ruházta, s Törökországba emigrált. Görgey augusztus 13-án Világosnál az oroszok előtt feltétel nélkül letette a fegyvert. A szabadságharc elbukott, de az ország bebizonyította élni akarását és életerejét.