- A romantika
lásd 1. tétel
- Az orosz romantika kialakulásának társadalmi háttere
- feudális viszonyok, cári önkény → elégedetlenség, lázadás (1825. december: dekabrista felkelés)
- a politikai-társadalmi elégedetlenség kifejezése – az erőteljes cári elnyomás miatt – az irodalomban összpontosul → az irodalmi élet fellendüléséhez vezet
III. Alekszandr Szergejevics Puskin
(1799- 1837) orosz költő, író, drámaíró, az orosz irodalom fejlődésének meghatározó alakja, aki mindhárom műnemben maradandó alkotásokat hozott létre. A modern orosz irodalmi nyelv megteremtője, a romantika legjelesebb képviselője, és egyben az orosz realizmus elindítója is. Az irodalmi és a beszélt nyelv egyesítésével kialakította az orosz irodalmi nyelvet.
- Élete
- Ereiben anyai dédapja Nagy Péter tábornoka révén afrikai vér is csörgedezett.
- 1811-től Pétervár közelében Carszkoje szelo-i líceum növendéke
- 1817-ben belépett a Zöld lámpa nevű irodalmi társaságba, mely kapcsolatot tartott a dekabristákkal. Kitiltották az egyetemről, de ekkor már megalapozott költői hírneve volt.
- Száműzetésben
- Lázító hangú költeményei miatt a cár 1820-ban száműzte Kisinyovba, majd Odesszába, a Krím-félszigetre. Úti élményeiből forrásozik: Kaukázusi fogoly és Bahcsiszeráji szökőkút.
- 1824-ben visszatérhetett Oroszországba, de anyja Pszkov környékén fekvő mihajlovszkojei birtokát nem hagyhatta el.
- Moszkva és Szentpétervár
- Moszkvába illetve Szentpétervárra csak 1826-ban juthatott: az új cár, Miklós udvarába rendelte. Visszatérte után műveit – megjelenésük előtt – személyesen az uralkodó cenzúrázta.
- 1830-ban feleségül vette Moszkva kiemelkedő szépségét, a 18 esztendős Natalja Nyikolajevna Goncsarovát, s Péterváron telepedtek le. Négy gyermekük: két fiú s két leány. A költőt állami szolgálatra kötelezték.
- 1831-ben megismerkedett Gogollal, akivel haláláig jó kapcsolatot tartott fenn.
- 1833-34-ben ismét a bolgyínói birtokon élt.
- 1834-ben udvari állást vállalt, a legalacsonyabb udvari címet (kamarás-apród) kapta meg.
- Halála
- 1837-ben, egy affért követően, felesége jó hírének megvédése céljából párbajozott az őt provokáló emigráns Georges Charles d”Anthès francia kalandorral. A párbajban súlyosan megsebesült és a párbajt követő második napon sérüléseibe belehalt.
Művészete
- Pályakezdése (1811-1820)
A költészet a szabadságot jelenti számára, főleg a klasszicizmus kultusza uralkodik.
Legfőbb eszméi: hedonista életelvek, a nemzeti szabadság és felvilágosodás szabad gondolatai, a dekabristák eszmeköre.
Költeményeinek jellemzője: a politikai szabadság követelése.
Hangvétele: blaszfémikus és a társadalmi ízlés elleni lázadó, szatirikus.
Ars poeticája ekkor: a művészet a tiltott dolgok színtere.
Első nagyszabású elbeszélő költeménye, a Ruszlán és Ludmila 1820-ban születik meg.
- Romantikus korszaka (1820-1830)
Száműzetésében írja az ún. déli elbeszélő költeményeket pl. A kaukázusi fogoly.
Romantikus műveiben már ekkor felbukkannak a realista jegyek.
Költeményeiben balsejtelmek és tűnődések, merengő hang, az elmúlás gondolatai jelennek meg.
Történeti tárgyú munkákba kezd – ilyen a Borisz Godunov, amellyel megváltoztatja az orosz drámát.
Később nem az orosz történelem, hanem a művészet és az emberi szenvedélyek felé fordul, pl. Mozart és Salieri.
Romantikus életsorsokat és történeteket prózában (elbeszélésekben) is feldolgoz.
Célja az egyszerű és tömör fogalmazás.
A dekabrista mozgalom bukása után ismét a nemzeti történeti vers és regény felé fordul, s magát a váteszköltő szerepében ábrázolja.
Népköltészet iránti vonzódása: régi dalok, mondák motívumai jelennek meg műveiben, majd meséket ír. Művészetében egyesül a folklór hagyománya és a fennkölt irodalom.
Romantikus korszakának és életművének csúcspontját világhírű verses regénye, az Anyegin megírása jelenti.
- A romantika klasszicizálása, út a realizmus felé (1830-1837)
Folyóiratokban publikál:
- a Lityeraturnaja Gazetában, amely a dekabristák finomabb hangján szól - nemzetközi viszonylatban forrongó események:
- koleralázadás
- lengyel forradalom
- párizsi felkelés
- 1836-tól a Szovremennyik (jelentése: Kortárs) című folyóirata révén irodalomszervezőként is szerepet játszik. (Folyóiratát Szentpéterváron 30 éven át adták ki.)
- Jevgenyij Anyegin
- keletkezés: dél-oroszországi „száműzetése” idején kezdte el ’23-ban, hazatérése után, ’30-ban fejezte be Bolgyinóban, a kolera miatti vesztegzár idején; ezalatt a hét év alatt többször átírta, átformálta, terjedelmi terveit mindig alább adta, így lett 8 fejezet (a megírás alatt két részletben ki is adta)
- műfaj: verses regény: jellegzetes, népszerű romantikus műfaj (főleg Byronnál); a verses regény nem pusztán versbe szedett történet, lényeges szerepük van benne a lírai elemeknek, az író személyes érzelmeinek, véleményének; a líra és az epika elválaszthatatlanul fonódik össze a verses regényben
- romantikusság: már részben realista mű: szereplői romantikusak, de ezt negatívan szemléli, sorsuk is emiatt alakul rosszul
- cselekménymenet: egyszerű, egy szálon fut, nincsenek kitérők
- eposzi kellékeket összekeverve, hiányosan alkalmazza (játékos), de pl. in medias res megvan
- lírai részek: elvágyódásról, barátokról, szerelmekről, emlékekről szólnak
- az író szerepe:: nem csak a címszereplő főhős, hanem az író is az: belép, megjelenik a cselekményben, saját magáról ír, hogy hogyan látja a világot; regénye szereplőihez érzelmileg kötődik; őt ismerhetjük meg a legjobban, folyton közbeékeli a róla szóló részeket
- szereplők:
- Anyegin: byroni jellem – orosz környezetben; Puskinhoz hasonló; könnyelmű, felszínes műveltségű ember (csak hogy legyen mit fitogtatnia); nagy csábító, piperkőc divatfi; nem tudja magát lekötni, mindent megun, csak rövid ideig lelkes: élete tartalmatlan; magára erőltette a spleent, ami akkor divat volt (Puskin emiatt kedveli meg), eldobja a nagy lehetőséget: Tatjána szerelmét, párbajban megöli legjobb barátját, Lenszkijt, ezzel elhibázva életét; csalódott, az élettől megcsömörlött, világfájdalommal teli ember (életmódja sokban hasonlít Puskinéra), Magára erőlteti a byroni világfájdalmat, mélabút, a spleent (közönyt), és a sorstól rámért boldogtalanság pózában tetszeleg, ezért utasítja el élete megváltásának nagy lehetőségét, Tatjána szerelmét. Közönye és cinizmusa viszi gyilkosságba Bolyong a világban, és miután leveti a magára erőltetett maszkot, rádöbben, Tatjana szerelme lehetett volna élete értelme, amely azonban már visszahozhatatlan: Tatjana férjnél van, és bár szereti Anyegint, nem lesz hűtlen a férjéhez. Anyegin jobb sorsra érdemes, de cselekvésre képtelen, kiábrándult és kallódó ember, nem találja a helyét az életben. Anyeginnel az egyéniség, az önkeresés (igaz, kudarcot valló) igénye jelenik meg az orosz irodalomban.
- a főhős sorsa nem egyedüli sors a XIX. századi orosz társadalomban: a nemesség jelentős része (a „felesleges emberek”) szemben állt I. Miklós cár korának bürokrata világával, és egyéni útjait kereste, de nem talált határozott életcélt
- Puskin a XIX. századi orosz nemesség üres, céltalan életét mutatja be Anyegin sorsán keresztül: „a XIX. századi orosz élet enciklopédiája” ez a mű
- az orosz nemes tipikus alakja Anyegin, a „felesleges ember”, akinek az élete értelmetlen, kiúttalan
- Puskin végigvezeti hősét korának jellegzetes orosz nemesi életútján: Anyegin kezdetben a városi gazdag aranyifjak életét éli (társasági élet, bálok, színház, mulatozás, udvarlás), de megcsömörlik mindettől, majd nagybátyja halála után vidékre utazik, és lelkesen reformgazdálkodásba kezd → a vidéki nemesi életforma is unalmas számára
- Lenszkij: azonos származás, életkor; romantikus költő, lelkes, Anyegin ellentéte; jóhiszeműen rajong az eszmékért (Németországból tért haza, nagy hatással volt rá); Anyeginnel jó barátok lesznek, de a köztük lévő ellentét okozza végzetét (legyőzi a realitás); a szépség mámorában élő költő sem jut el az értelmes léthez: tragikus halála az álmodozás, a fantázialét életképtelenségét bizonyítja; az ilyen romantikus típus nem képes az életben maradásra
- Olga: egyszerű, jellemtelen lélek; szép, de üresfejű; felszínes, könnyelmű, csak férjhez akar menni; Lenszkij menyasszonya, majd halála után egy ulánushoz megy (kilép a regényből)
- Tatjana: Olga nénje, kulcsfigura; nagyon érzékeny, befelé forduló, érzelmes, kifinomult; nem szokványos nő, rengeteget olvas; őszinte, nyílt, kötődik az orosz tájhoz; Anyegint határozott, eszményi jellemnek látja, beleszeret és megírja elhíresült levelét (ő kezdeményez); Anyegin visszautasítja, és ezek után már egyikük sem lehet boldog, a XIX. század eszményi nőalakja, tiszta lelkű, mély érzésű, ártatlan, nyíltszívű, erősen kötődik a természethez, hisz ideáljaiban, és erkölcsi nemessége a szerepet játszó Anyegin fölé emeli
- Anyegin: byroni jellem – orosz környezetben; Puskinhoz hasonló; könnyelmű, felszínes műveltségű ember (csak hogy legyen mit fitogtatnia); nagy csábító, piperkőc divatfi; nem tudja magát lekötni, mindent megun, csak rövid ideig lelkes: élete tartalmatlan; magára erőltette a spleent, ami akkor divat volt (Puskin emiatt kedveli meg), eldobja a nagy lehetőséget: Tatjána szerelmét, párbajban megöli legjobb barátját, Lenszkijt, ezzel elhibázva életét; csalódott, az élettől megcsömörlött, világfájdalommal teli ember (életmódja sokban hasonlít Puskinéra), Magára erőlteti a byroni világfájdalmat, mélabút, a spleent (közönyt), és a sorstól rámért boldogtalanság pózában tetszeleg, ezért utasítja el élete megváltásának nagy lehetőségét, Tatjána szerelmét. Közönye és cinizmusa viszi gyilkosságba Bolyong a világban, és miután leveti a magára erőltetett maszkot, rádöbben, Tatjana szerelme lehetett volna élete értelme, amely azonban már visszahozhatatlan: Tatjana férjnél van, és bár szereti Anyegint, nem lesz hűtlen a férjéhez. Anyegin jobb sorsra érdemes, de cselekvésre képtelen, kiábrándult és kallódó ember, nem találja a helyét az életben. Anyeginnel az egyéniség, az önkeresés (igaz, kudarcot valló) igénye jelenik meg az orosz irodalomban.
- jellemzők: az író a művet a kiadó Pletnyovnak ajánlja; nem akar széles közönséget, csak pár irodalomhoz értő figurának írja; tele van utalással:
- a klasszikusokra
- a kortársakra
- az orosz irodalom és egyéb művészetek képviselőire (sokszor nagyon aktuális)
- többszáz célzás; kommentárok: a nyelvhez való hozzáállásáról (nem tisztán orosz, idegen szavakat használ, gyakran direkt ellentmondásos; ironikus, bíráló)
- az egész mű töredezett, be nem fejezett (direkt)
- írói célja a mindennapi emberek életének a bemutatása volt
- egy 19. századi ifjú nemes ábrázolásával a felesleges ember életérzésének rajzát adja s mindeközben körképet nyújt az orosz életről, társadalomról - világos és egyszerű stílusban, ám kiforrott zeneiséggel, az anyegini-strófa eszközével
- a mű értéke: a romantika formanyelvén íródott (Lenszkij jelleme, Tatjana álma stb.), de a romantikus életstílus kritikája, ez az életvitel vezet a szereplők tragikus sorsához → boldogtalanság, céltalanság, meghasonlottság; a valósághű ábrázolásmód (a város és a falu életének részletes bemutatása) a realizmus megjelenését mutatja az orosz irodalomban
A fölösleges ember alakjának továbbélése az orosz irodalomban:
- Lermontov: Korunk hőse (Pecsorin, a főszereplő – céltalan, értelmetlen életet él, mint Anyegin)
- Goncsarov: Oblomov (a főhős a címszereplő)
- Csehov drámáinak szereplői ugyancsak akaratgyenge, kisiklott sorsú, szánalomra méltó emberek (pl. Ványa bácsi, Három nővér)
- A magyar irodalomban is megjelenik ez a típus Arany László A délibábok hőse című verses regényében (Hűbele Balázs néven)