Nyugat-Európa gazdasága a 15. században gyors ütemben fejlődött, a fellendülés centruma a posztógyártás és az atlanti kereskedelem központjává váló Flandria volt. Az európai gazdaság egyre több aranyat és ezüstöt igényelt, ám a nemesfémek keletre áramlottak, mert a luxuscikkekért és fűszerekért (porcelán, selyem, illatszerek, bors, vanília) velük fizettek. Ugyanakkor az oszmán terjeszkedés következtében (1453-ban elfoglalják Bizáncot) a levantei kereskedelem a vámok emelésével egyre drágábbá vált, és a század végére a magyarországi és cseh nemesfémbányákban a talajvízszint feletti, könnyen kiaknázható rétegeket kitermelték, és szivattyú híján nem tudtak mélyebbre hatolni, ezért a termelés jelentősen visszaesett. .
A században az új hajók (karavella=nagy vitorlafelületű, hátsó kormányos hajó), az iránytű és az új térképek (pl. Toscanelli 1474) lehetővé tették a felfedezőutakat Afrika partjai mentén. A portugálok 1471-ben átlépték az egyenlítőt, majd 1487-ben Bartolomeau Diaz elérte a Jóreménység fokát, majd 1498-ban Vasco da Gama meg is kerülte egész Afrikát, s kikötött az indiai Kálikutban. A portugál uralkodó, Tengerész Henrik tengerészeti akadémiát is létrehozott a hajózás támogatására.
Kolombusz Kristóf három hajója Kasztíliai Izabella támogatásával indulhatott el Indiába. Közel két hónap hajózás után 1492. október 12-én köthetett ki Guanahani (San Salvador) földjén, a Bahama-szigetek egyikén. Kolombusz 1504-ig még háromszor kelt át az óceánon, elérte Kubát, Haitit, Dominikát, Puerto Ricót, Panamát és Jamaicát. Útjairól nemesfémeket, drágaköveket, Európában ismeretlen növényeket és indiánokat hozott. A felismerésre, hogy új kontinenst fedeztek fel, Amerigo Vespucci jutott. Amerigo Vespucci elérte a La Plata torkolatát és azt hitte, elérte a kontinens legdélibb csücskét. A portugál Cabral 1500-ban birtokba vette Brazília területét. 1513-ban felfedezték a Golf-áramlatot, mely lehetővé tette a visszatérést Európába. A spanyolok és a portugálok versengtek az új területekért, ezért pápai közvetítéssel egyezséget kötöttek 1494-ben. A tordesillasi szerződés és az ezt kiegészítő 1529-es zaragozai szerződés a felfedezett világot először 1 majd 2 hosszúsági kör mentén kettéosztotta.
1519-ben Magellán Földkörüli útra indult: ő maga a Fülöp-szigeteken életét vesztette, de egyik hajója 1522-ben visszatért Spanyolországba.
A felfedezők az újonnan megismert területeket megszállták, gyarmatosították. Ázsia népes és fejlett országait az európai hajósok nem tudták meghódítani, itt be kellett érniük jól jövedelmező kereskedőtelepek létrehozásával. Az Indiai-óceánon az arabokat kiszorítva a portugálok vetették meg a lábukat s kereskedelmi támaszpontokat hoztak létre. Lisszabon a távol-keleti áruk elosztójává vált.
Amerika kitűnő lehetőségeket biztosított a gyarmatosításra, mert a hegységek hatalmas mennyiségű, könnyen bányászható nemesfémet rejtettek, trópusi területein ültetvényeket lehetett létesíteni, és az indiánok kultúrája nagyon fejletlen volt, ezért a spanyoloknak nem jelentett nehézséget a kő- és fafegyverekkel védekező indiánok leigázása. A spanyol hódítók (konkvisztádorok) elfoglalták, majd lerombolták a magasabb szintű indián kultúrákat, bányákat nyitottak, és ültetvényeket létesítettek, ahol kezdetben az indiánokat dolgoztatták, ám ők nem voltak ellenállók a betegségekkel szemben és létszámuk rohamosan csökkent. Helyettük később Afrikából néger rabszolgákat hoztak be. Az amerikai gyarmatokról Európába áramlottak az ültetvények terményei. Sok növényfajta meghonosodott pl. paradicsom, paprika, kukorica, burgonya, dohány. A legfontosabb a nemesfém beáramlása volt, mely inflációt okozott, és a termékek árának folyamatos emelkedését (árforradalom) eredményezte. Az árakat a bővülő kereslet is felverte, mert nőtt a népesség és a gyarmatokra Európából iparcikkeket szállítottak. Sajátos körforgást hozott létre a rabszolga-kereskedelem: Amerikából cukrot szállítottak Európába, onnan az ebből készült alkoholt Afrikába, ahol a rabszolga-kereskedelemmel foglalkozó néger törzsektől vagy araboktól főként alkoholért rabszolgákat vásároltak. A rabszolgákat embertelen körülmények között átszállították Amerikába, hogy az ültetvényeken cukrot, kukoricát, dohányt, indigót stb. termeljenek. Új kikötővárosok jöttek létre az Atlanti-óceán partvidékén (Amszterdam, London, La Rochelle, Nantes). A levantei kereskedelem fokozatosan visszaszorult, a fejlődés centruma nyugatra helyeződött át. Kelet-Közép-Európa államai élelmiszerszállítóként csatlakoztak a világkereskedelemhez, melyre Ny-Európában megnőtt a kereslet. A Ny-Európai országok a mezőgazdasági termékekért cserébe iparcikkeket szállítottak (=kontinentális munkamegosztás). E forgalom a korábbi Hanza-útvonalon bonyolódott le.
Végül a világkereskedelem a Földközi-tengerről az Atlanti-óceánra tevődött át.