Az Anjou-kor az 1301-1386 közötti időszakot jelöli, mely a francia eredetű nápolyi Anjou-dinasztia magyar ágából származó három (I. Károly, I. Nagy Lajos, Mária) és a nápolyi ágból egy (II. Kis Károly) király uralkodását foglalta magában.
Az Árpád-ház kihalása után az ország egységes maradt, de a hatalom a tartományurak kezébe került. A hatalomért az Árpád-házzal nőágon rokon dinasztiák vetélkedtek: az Ajouk, a Premyslek és a Wittelsbachok. Anjou Károly a pápa, az itáliai bankárok és a magyar főpapság támogatását élvezte. Esztergomban 1301-ben meg is koronázták, de nem a Szent Koronával, ezért a tartományurak nem ismerték el hatalmát. Végül a trónharcokból 1307-ben Károly Róbert (1307-1342) került ki győztesen, mikor a rákosi gyűlés elismerte őt magyar királynak, s 1310-ben megkoronázták a Szent Koronával. Ezután 1312-ben legyőzte az Abákat a rozgonyi csatában, majd mikor 1321-ben meghalt Csák Máté, az egész ország a kezébe került. Az Anjouk idején a magyar címer kék alapon arany liliom volt.
A Károly Róbert uralkodása alatt elinduló gazdasági fejlődés lehetővé tette, hogy növelje a jövedelmeit. Reformjai kidolgozásában nagy szerep jutott tárnokmesterének, Nekcsei Demeternek. Magyarország rendkívül gazdag volt ásványkincsekben. Az évi 1 tonna arany az európai termelés jelentős részét tette ki, de számottevő volt az ezüst és a sóbányászat is. Károly elsősorban a nemesfémbányászat fejlődését támogatta. A földek tulajdonosainak átengedte a bányabér (=urbura) harmadát, így érdekeltté tette a birtokosokat a bányák megnyitásában. Megtiltotta, hogy a nemesércet külföldre szállítsák. Jelentős jövedelem volt a királyi pénzverés monopóliumból származó haszon. A kitermelt nemesfémet a termelők kötelesek voltak nyers állapotban beszolgáltatni a tíz pénzverő kamara egyikénél, ahol vert pénzt kaptak érte. A vert pénz kevesebb nemesfémet tartalmazott a beszolgáltatottnál (45-50 %-kal), s így jelentős nyereséget hozott a királynak. A király csehországi német bányászokat hívott be az országba, akik fellendítették az alsó-magyarországi bányászatot a Garam mentén. Károly Firenzéből hozatott pénzverő mestereket, akik az aranytermelés központjában, Körmöcbányán rendezkedtek be. A pénzverő kamarákat a gazdag polgároknak adták bérbe, akik előre kifizették a bérleti díjakat. Károly jó minőségű aranyforintot és ezüstdénárt veretett. Az új pénz értékállóságának érdekében szakított az évenkénti beváltással (kamara haszna) és a pénzrontással. A kiesett jövedelem pótlására bevezette a kapuadót (1336), melyet azon jobbágyportánként kellett fizetni, amelynek a kapuján egy megrakott szénásszekér be tudott menni és meg tudott fordulni s évi 18 dénár volt. A király növelte a jövedelmeit a kereskedelem megvámolásából is: bevezették a harmincadvámot, mely a nyugatra és északra, valamint a huszadot, mely a délre kivitt vagy behozott árukat vámolja meg. A vámokat nemcsak határokon, hanem nagyobb városoknál is szedték. Az országba elsősorban iparcikkeket hoztak be, amiért legtöbbször aranypénzzel fizettek, de a század közepétől nőtt az élő marha és a bor kivitele.
1335-ben megrendezte a visegrádi királytalálkozót, ahol a cseh uralkodó, Luxemburgi János és a lengyel király Lokietek Kázmér vettek részt. Károly elsimította ellentéteiket (Csehország adósságát kifizette a lengyeleknek), és a cseh és magyar király megállapodtak egy új kereskedelmi útvonal kijelölésén. Erre azért volt szükség, mert Bécs árumegállító joggal rendelkezett, s ez sértette az országok érdekeit.
Károly Róbert halála után fia I. Nagy Lajos (1342-82) kezdte meg uralkodását. Legjelentősebb intézkedései az 1351-es törvények: biztosította a nemesek alapvető szabadságjogait (Aranybulla megújítása), bevezették az ősiség törvényét, melynek értelmében a birtok a nemzetségen belül apáról fiúra szállt, és az elidegeníteni sem volt szabad. Ezzel egyrészt védte a nemesi birtokokat a nagybirtokokkal szemben, másrészt a fiúágon kihalt nemzetségek birtokai a háramlási jog révén a királyra szálltak vissza. Ez megújuló birtokforrást jelentett. A törvényekben szabályozták és egységesítették a jobbágyi terheket is: bevezették a kilencedet, melyet a földesúrnak kellett beszolgáltatni. Ezzel az intézkedéssel ismét a nemességet támogatta, mert az egységes szolgáltatások következtében a jobbágyok nem vándoroltak a nagybirtokosok földjeire. A jobbágy a telek alapján rótta le szolgáltatásait földesurának (cenzus=pénzadó két részletben, kilenced=terményadó, évi háromszori ajándék, munkajáradék=fuvarozás), az egyháznak (tized a gabona és bor után) és az államnak (kapuadó).
A földesúri birtokokon alakultak ki a mezővárosok, melyek lakói egy összegben adóztak, és saját bírót választhattak. A lakosság döntő mértékben mezőgazdaságból élt, de megjelentek a kézművesek is és jelentős volt a kereskedelem. A városok száma is növekedett az Anjouk idején. Nőtt Buda jelentősége, árumegállító jogot kapott. A szabad királyi városok csak a király alá tartoztak, és hasonló kiváltságokkal rendelkeztek, mint a Ny-európai városok. De a városok lélekszáma alacsony volt, és lakóik többségben mezőgazdasággal foglalkoztak. Az ipari fejlődésre utal, hogy megjelentek a céhek.