Kosztolányi Dezső 1885. március 29-én született Szabadkán. Apja Kosztolányi Árpád, a helybéli gimnázium matematika-fizika tanára, majd igazgatója. Anyja Brennel Eulália, értelmiségi, gyógyszerész család gyermeke. Kosztolányi apja szigorától tart, inkább nagyapját szereti rajongással, aki Bem seregében szolgált Petőfivel, majd Kossuth-tal emigrált Törökországba, majd az USA-ban bujkált, és ezekről az élményeiről rengeteget mesél a kisgyermek Kosztolányinak. A gimnáziumot Szabadkán végzi, ekkor már vonzódni kezd az irodalomhoz, rengeteget olvas, sőt verseket is ír. Tanulmányai alatt összetűzésbe kerül az önképzőkör tanárával, aki egyik versét magyartalannak tartja, emiatt kizárják a gimnáziumból és a 8. osztályt magántanulóként végzi. Kitűnő érettségije után 1903-ban beiratkozik a budapesti egyetem bölcsészkarára, de nem fejezi be. Négyesy László stílusgyakorlatai rá is nagy hatással vannak, itt ismeri meg Babitsot és Juhász Gyulát. 1904-ben beiratkozik a bécsi egyetemre, de ezt is abbahagyja egy év után. 1906-tól a Budapesti Napló munkatársa, ahol Ady helyére kerül, aki ekkor épp Párizsba megy. Az 1908-ban megjelent Nyugatnak is rendszeres munkatársa, ekkor már anyagi biztonságban él. 1910-ben megismeri Harmos Ilonát, akit 1913-ban feleségül is vesz. 1915-ben megszületik kisfia, Kosztolányi Ádám. A háborús propaganda rövid időre őt is elvakítja, de nagyon hamar ellene fordul. A háború évei alatt rengeteget dolgozik, folyamatosan ír cikkeket, kritikákat, tanulmányokat, versesköteteket, novellákat. Támogatja az őszirózsás forradalmat, de kezdettől fogva elhatárolódik a Tanácsköztársaságtól. A 20-as évek elején a kaotikus belpolitikai helyzet, az őt ért támadások és Trianon miatt, mely számára személyes családi tragédia, teljesen elfordul a politikától. 1933-ban kezdődik betegsége, a fogínyén találnak daganatot. 1935-ben az újságírók visegrádi üdülőjében megismerkedik Radákovich Máriával, aki egy új szerelmi fellángolást vált ki belőle, újra szerelmesnek érzi magát. Emiatt házassága válságba kerül, ő maga sem tudja, hogy mit akar, hol válni akar, hol ragaszkodik hitveséhez, de felesége kitart mellette haláláig. 1936. november 3-án hal meg.
Művészetét ellentmondásosan ítélik meg, például Ady már első kötete után erősen bírálja, mert Kosztolányi „homo aesteticus” azaz a művészet embere és a l’arte pur l’arte elvet vallja. Ő a szépségért és a művészetért ír, nem hisz benne, hogy a művészetnek társadalomformáló szerepe van, míg Ady költészetét a messianizmus jellemzi, ő közéleti szerepet is szán neki. Kosztolányi nagyon sokszínű író, lírai művei mellet ír cikkeket, kritikákat, tanulmányokat, regényeket, novellákat és elbeszéléseket is. Prózájára jellemző, hogy regényeket csak a 20-as évek első felében ír, míg kisebb terjedelmű epikai műveket mindegyik alkotói korszakában jelentet meg. Nevéhez négy regény fűződik, a Néró, a véres költő, a Pacsirta, az Aranysárkány és végül az Édes Anna.
Az Édes Anna Kosztolányi nagy regényei közül az utolsó, a Nyugatban jelent meg folytatásokban 1926. július 1-jétől és nagyban megosztotta az olvasókat. Az irodalomértők azt kifogásolták, hogy a mű nem társadalmi regény, hiszen nincs benne üzenet, példa értékű tett. Témája egy kettős gyilkosság, melyet egy cseléd követ el gazdái ellen. Az író mégsem ezt a megdöbbentő emberölést állítja középpontba, hanem azokat a rejtett, megfejthetetlen és felfedhetetlen lelki folyamatokat, azt a belső kényszert, ami miatt a címszereplő elköveti ezt a súlyos bűnt. Emiatt hiányzik a regényből a gyilkosság katarktikus hatása, a bűntudat, a lelkiismeret-furdalás, hiszen maga Anna sem tud számot adni tettének okairól.
Nevezetes történelmi dátumon, 1919. július 31-én, a Tanácsköztársaság bukásának napján indul a regény cselekménye. Kosztolányi nem mondja ki véleményét az üggyel kapcsolatban, egyenlő távolságban tartja magát mind a bukott, mind a győztesen berendezkedő új rendszertől. Mindkét irányú, kiábrándító tapasztalatai csak a főszereplő sorsát eldöntő lelki tényezőkkel együtt rajzolódnak ki a regény folyamán. Az első és az utolsó fejezetnek a cselekmény szempontjából nincs jelentősége, csak azt hivatottak kiemelni, hogy az elbeszélő, azaz Kosztolányi távol áll minden politikai irányozottságtól, ironikusan szemléli mind a közelmúlt, mind a jelen eseményeit. A Kun Béla elrepül című nyitó fejezet nézőpontja a krisztinavárosi sápítozó kispolgárságé, és az írói gúny mind tőlük, mind a proletárdiktatúra vezérétől elhatárolódik. De ugyanilyen megvetéssel fordul el a képviselőségre pályázó Druma és két társa lapos cinizmusától is az utolsó fejezetben. E két keretfejezetnek a politikát elutasító, ironikus szemléletmódja bizonyítja, hogy Kosztolányi nem is akart társadalmi regényt írni, nem megoldandó társadalmi kérdésekkel foglalkozik, hanem emberi sorskérdéseket vet fel: a kiszolgáltatottság, az egymás iránti közömbösség, a részvét és a szánalom hiányának problémáit tárgyalja, melyekhez külső keretként használja fel az úr-szolga viszonyt a korban divatos cselédtörténetben, tehát a mű valódi műfaja pszichoanalitikus regény, lélektani regény.
A regény hármas indításához társul még egy latin nyelvű halotti ima és fordítása, mely a bűnös és halandó emberért fohászkodik. Az író ezzel nem csak a gyilkossá lett Édes Annát siratja el, hanem a Vizy házaspárt is. A tényleges cselekmény Vizy Kornél és Ficsor perbeszédével indul, ahol kirajzolódik a szereplők viszonya: Vizy a kommunisták gyűlölője, hiszen a TK idején kétemeletes házát kommunizálták, feleségét letartóztatták és egy éjszakára a parlamentbe hurcolták, tehát a kommün bukása megváltás számára. Vele szemben áll a kommunizmus feltétlen híve, Ficsor, a spionkodó, stréber házmester, akinek állása a TK bukásával veszélybe kerül. Vizyné már épp kirúgná házából a házmestert, mikor az, ismerve a nő gyenge pontját, új cselédlányt ígér neki.
Vizyné boldogtalan életének egyetlen, soha nem szűnő gondja a cselédkérdés. Valamennyi alkalmazottját gyűlölte, de legjobban mindig az éppen nála lévőt. Egyetlen gyermekét, Piroskát hatévesen fertőző vörheny pusztította el, ezután évekig szanatóriumban élt, férje ekkor hidegült el tőle, s azóta is udvariasan és finoman, de folytonosan csalja. Beszűkült és boldogtalan életében így lett a cseléd egyetlen partnere, minden tevékenységének és gondolatának legfőbb tárgya.
Az ígért új cseléd, Anna azonban személyesen csak a 6. fejezetben jelenik meg. Előtte már megtudunk róla szinte mindent Vizyné és Ficsor párbeszédeiből, de a késleltetett megjelenése a feszültség fokozását segíti elő. Végre egy forró nyári napon megérkezik Anna, és már ekkor elkezdődnek megaláztatásai. Vizyné látszólag rideg, érdektelen, már az első beszélgetésnél kioktatja a lányt pedig valójában úgy érzi, végre megtalálta az évekig keresett, tökéletes cselédet. Vele szemben Anna nem játssza meg magát, őszinte, finom, érzékeny lélek, aki még egy csirkét sem képes megölni. Kosztolányi főhősét alig beszélteti, jellemzéséből hiányzik a beszéd, érzéseit nem tudja szavakba önteni, reakciói ösztöni szinten játszódnak le és bemutatásában különös hangsúlyt kap a szaglás, hiszen minden nap egyre jobban irtózik a házban valamitől, amit maga sem tud leírni.
A 19 éves parasztlány, mielőtt belép Vizyékhez, ép és egészséges lelkű, tiszta és nemes ember. Az a nyolc hónap, amit náluk tölt, szenvedések sorozatát jelenti számára, mely előző gazdáinak elhagyásával már elkezdődött, ugyanis Ficsor érzelmi zsarolással kényszerítette a lányt a szeretett ház elhagyására, ahol ráadásul Bandika, a ház urának kisgyermeke személyében társra is talált, akinek átadhatta szeretetét. Ehhez társul Vizyné kezdeti bizalmatlansága, mely arra késztetik az úrnőt, hogy rengeteg munkát adjon Annának és nevetséges próbatételek elé állítsa őt. Így az, hogy mintacseléd lehessen, csak embersége feladása árán valósulhat meg. Az író nem analizálja főszereplőjének lelkét, Anna végig megmarad rejtelmes zártságában. Ehelyett Kosztolányi felhasználja a freudizmus akkori eredményeit és kisebb-nagyobb, az adott pillanatban jelentéktelennek tűnő sérelmeken át vezeti hősét a lelki robbanásig. Úgy tűnik, mintha Annával nem történne semmi, ő maga sem érzékeli a változást, az csak a lelkében, a tudatalattijában megy végbe.
Vizyék a maguk módján szeretik a lányt, jól bánnak vele, büszkélkednek Annával, csak éppen nem embernek tekintik, hanem gépnek. Mindezt persze ő nem érzi, nem haragszik gazdáira, a piskóta-ügy kapcsán mégis ösztönösen visszautasítja Vizyné látszat-kedvességét, ami szintén megalázó számára. Az eset után Moviszter elemzi a helyzetet, ami Kosztolányi véleményét is tükrözi. Az író nem hisz az emberi egyenlőségben, de szerinte irgalommal a lelki egyenlőség elérhető.
Újabb érzelmi zsarolások akkor érik Annát, mikor Báthori feleségül kéri. Ezzel kitörhetne a cselédsorból, jobb élete lehetne, de ezt is megakadályozzák. Először Ficsor tiltja meg neki a házasságkötést, hiszen ha Anna megy, ő is elvesztheti házmesteri állását. Ezután pedig Vizyné látszólag belebetegszik a tudatba, hogy a lány elmegy a háztól, pedig Anna már eljut egészen odáig, hogy ki tudja mondani döntését. Az érzelmi zsarolás ismét hat Annára, aki végül fájó szívvel, de visszautasítja a házassági ajánlatot.
A legnagyobb lelki megrázkódtatások azonban csak ezután következnek. A regény felénél megjelenik a házban Patikárius Jancsi, egy fiatal, szeleburdi családi rokon. Jancsi mindaddig keresztülnéz Annán, amíg egyedül marad vele, mikor is szexuális vágyainak tárgyává válik a cselédlány. Anna szeretetigénye, szeretni akarásának ösztöne és Jancsi érzelmi zsarolása (elkezd sírni) játszik szerepet abban, hogy végül enged az úrfi csábításának. Az érintetlen, tiszta lány persze várja, reméli a szerelem folytatását, de Jancsi csak élvezeti cikket lát benne, s úgy cselekszik, ahogy a cselédekkel szokás: közömbösen, megvetően elfordul tőle. Mikor az úrfi megtudja, hogy Anna terhes, kényszeríti a magzat elhajtására, gyógyszert ad neki ehhez. Ennek a fejezetnek a címe (Valami nagyon keserű) valójában metaforikus, mert nem csak a gyógyszer ízére utal, hanem Anna megalázottságára, csalódottságára, hogy gyermekét is elveszik tőle, akinek végre átadhatná a benne lévő szeretet.
A lelki törés Annában akkor következik meg, mikor a Vizy Kornél államtitkárrá nevezése alkalmából tartott estélyen Jancsi Moviszternével látványosan enyeleg. A sok-sok bántást, sérelmet ez a jelentéktelennek tűnő szerelmi csalódás, árulás tetézi be, ez billenti ki Annát lelki fásultságából. Csak bonyolultabbá, rejtélyesebbé teszi a lélekben tudattalanul lezajlott konfliktust, hogy mégis Vizyéket, nem Jancsit öli meg, összekuszálva így az ok-okozati összefüggéseket.
Anna a gyilkosság után nem menekül, mert nem tudatosan gyilkolt, ő maga is megdöbben tettén. Utoljára a bírósági tárgyalás alkalmával láthatjuk, ahol hasonló helyzetbe kerül, mint az első feltűnésénél. Itt is vallatják, próbálják szóra bírni, ő pedig nem tud mit felelni. A tárgyaláson mindenki a saját érdekeinek megfelelően ellene vall, csak Moviszter világít rá az igazságra: valójában a gazdái nagyon is rosszul bántak Annával, hiszen úgy kezelték, mint egy gépet, élő robotot csináltak belőle.
A regény végső tanulsága, hogy az emberi bajokra nem található intézményes megoldás, a politika képtelen a kiszolgáltatottságra, a megaláztatásra, a lelki gondokra gyógyírt találni, ezt az egyénnek kell megtennie. Egy megoldás lehetséges csupán, az irgalom, a szeretet.
Kosztolányi más regényeiben és rövidebb terjedelmű műveiben is a lélektaniságra helyezi a hangsúlyt, például a Kulcs és a Fürdés című novellákban, ahol szintén a tudat alatti lelki folyamatokat és azoknak tragikus, szomorú eredményét mutatja be.