1.
Indulásától az első világháborúig:
dekadens költő: a század polgárának szorongásait, hite vesztését, magára maradottságát fejezi ki, de olyan bravúrosan játékos versekben, hogy az olvasót a pesszimista tartalom ellenére is inkább felderíti. Ennek a korszakának legkiemelkedőbb alkotása, A szegény kisgyermek panaszai - a kisgyermekkori emlékek, félelmek, vágyak, benyomások művészi felidézései. Ezzel a kötettel (1910) lépett Kosztolányi a kor költőinek első vonalába.
II.
Az első világháború kitörésétől: nagy ingadozások kora, cikkek, versei kezdeti politikai szerepvállalást politikamentesség követi
III.
1920 után = regényíró. Költészetében az emberségesség költője: ember iránti részvét és emberbe vetett hitbe. Nyelve és kifejezőkészsége még gazdagodik.
Formaművész létére még a szabad versekkel is kísérletezik - teljes sikerrel.
Ebben az időben keletkeznek kitűnő novelláskönyvei (Tengerszem, Esti Kornél).
Csak úgy árasztja a műfordításokat.
És ez időben írja regényeit:
- lélektani regények, akkor is, ha történelmet idéznek, mint a Néró, a véres költő, akkor is ha cseléd és nagyságos úrék társadalmi problémájáról van szó, mint az Édes Annában, s akkor is, ha a vidéki városok sivárságáról szólnak (Pacsirta, Aranysárkány)
- Kitűnően ért az emberi lélek rezdüléseihez, és erről az oldalról közelítve nemegyszer - akaratán kívül - társadalmi igazságokat tud megvilágítani. Az Édes Annában például a kizsákmányoltak, a megalázottak osztálygyűlöletének pszichológiai mozzanatait mélyebben tárja fel, mint bárki, aki hasonló témáról politikai meggondolásokból írt. Regényei be is törtek a világirodalomba, a Néró, a véres költőről többek közt Thomas Mann írt elragadtatott sorokat.