Ismertesse Magyarország bekapcsolódását a II. világháborúba és részvételét a Szovjetunió elleni hadjáratban!
Térjen ki:
- a magyar külpolitika törekvéseire,
- a Jugoszlávia elleni háborúba való bekapcsolódás körülményeire,
- a Szovjetunió elleni hadjáratba való bekapcsolódás okaira,
- a 2. magyar hadsereg doni katasztrófájára és következményeire.
TÉRKÉP
Történelmi atlasz:
„Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása” (72. o.)
A II. világháború térképei (74-75. o.)
A balkáni hadjárat (Marita-terv) térképvázlata.
A szovjet 1943 januári támadása a Don mentén (térkép).
FORRÁSSZEMELVÉNYEK:
„Teleki gróf miniszterelnök ma éjjel [április 3.] agyonlőtte magát. […] Levelet hagyott vissza nekem, melyben azt írta, hogy terheltnek érzi lelkiismeretét, mert a tegnapelőtt [április 1.] este elnökletem mellett és a vezérkari főnök részvételével tartott minisztertanácsban nem ellenezte kellően, noha a nemrégiben megkötött barátsági szerződés kötelezte volna, hogy Jugoszláviával szemben a jelenlegi alkalmat mégis kihasználva hullarablókká váljunk. Úgy érezte, hogy a nagy veszély az oroszok és a románok oldaláról fenyeget bennünket. Tudta, hogy ezzel a veszéllyel képesek legyünk szembeszállni, ahhoz a magyarságnak a végsőkig takarékoskodnia kell ember- és hadianyagával, különös tekintettel a rendkívül rossz, elemi károk által okozott közellátási helyzetre is.
Ezen az ülésen én magam azon a nézeten voltam, hogy – tekintettel a nemrégiben megkötött barátsági szerződésre – törekednünk kell a látszat megőrzésére. Végül azonban azonos nézeten voltunk, nevezetesen, hogy a német csapatok bevonulása után Horvátország valószínűleg kiválik a jugoszláv államképződményből, és ezáltal a szerződési partner, a Jugoszláv Királyság, mint olyan, megszűnik létezni.
Teleki gróf egy lelkiismereti konfliktus áldozatává vált, amelyet egész népünk átérez. […]
Március 28-i levelem értelmében már megtettük a katonai intézkedéseket.” (Részlet Horthy Miklós kormányzó Hitlerhez írott 1941. április 3-i leveléből)
„Magyarország és Románia tekintetében politikánk az volt, hogy mindkettőt az állandó feszültség állapotában tartsuk…” (Ribbentrop német külügyminiszter vallomása a nürnbergi perben)
„A szovjet légierő a mai nap folyamán a magyar terület [Kassa, Rahó] ellen intézett ismételt népjogellenes, indokolatlan és provokálatlan támadásai következtében Magyarország a hadiállapotot a Szovjetunióval beállottnak tekinti.” (Bárdossy László miniszterelnök bejelentése az 1941. június 26-i minisztertanácsi ülésen)
A 2. magyar hadsereg veszteségei a Don mentén (1942-43) |
Eredeti létszám: 200 000 fő ebből meghalt: 49-50 000 fő megsebesült: 49-50 000 fő fogságba esett, eltűnt: 27-28 000 fő |
Ismertesse Magyarország bekapcsolódását a II. világháborúba és részvételét a Szovjetunió elleni hadjáratban!
- Magyar külpolitika törekvések a világháború előtt:
Magyarország számára az I. világháborút lezáró trianoni békeszerződés hosszabb távon elfogadhatatlan volt. Ennek következménye a magyar kormányok revizionista (békeszerződést felülvizsgálni akaró) külpolitikai törekvése. 1938-ig a kisantant (Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia Mo. ellenes szövetsége) erősen korlátozni tudta az ország külpolitikai lehetőségeit és fellépett a hadsereg fejlesztése ellen. 1938-ban a kisantant országok elismerték Mo. fegyverkezési egyenjogúságát, ennek hatására megindult a magyar hadsereg nagyarányú fejlesztése. Ezt a Darányi-kormány hirdette meg a győri programban 1838 májusában. Miután Németország újból megerősödött, a hitleri vezetés sorra felrúgta a versaillesi békeszerződés korlátozó pontjait, s megkezdte saját revíziós külpolitikai céljainak a megvalósítását (1936 Rajna-vidék megszállása, 1938 március Anschluss, 1938 szeptember vége a Szudéta-vidék megszerzése a müncheni egyezmény értelmében, 1939 március Csehszlovákia megszüntetése és Csehország megszállása). A lengyel kérdés megoldása, a Lengyelország elleni támadás 1939. szeptember 1-én a II. világháborút eredményezte.
Németország megerősödésével és a kisantant gyengülésével a magyar revizionista törekvések is elérhetővé váltak. 1838. november 2-án német-olasz döntőbíráskodással megszületett az I. bécsi döntés, amely visszajuttatta Felvidék déli, zömmel magyar lakta területeit. Csehszlovákia felbomlását kihasználva a magyarok 1939 márciusában megszállták a Kárpátalját. A sikerek azonban komoly külpolitikai következményekkel is jártak, Magyarország 1939-ben csatlakozott az Antikomintern paktumhoz, vagyis a német-olasz-japán politikai szövetséghez. A német sikereken felbuzdulva a politikusok és a katonai vezetés jelentős része még szorosabb politikai együttműködésre törekedett No-val. Gróf Teleki Pál miniszterelnök azonban nem akart belesodródni német oldalon a háborúba, így nem járult hozzá, hogy az ország területét felhasználják a lengyelek elleni hadjáratban. Ugyanakkor élni kívánt Romániával szemben a revíziós lehetőségekkel, akivel szemben a szovjetek és a bolgárok is felléptek. Az eredménytelen magyar-román tárgyalások után a német-olasz döntőbíráskodással megszülető II. bécsi döntés 1940. aug. 30-án a magyaroknak juttatta Észak-Erdélyt és a Székelyföldet. Ez tovább növelte a németekhez való közeledést, Magyarország 1940 novemberében csatlakozott a németek-olaszok és japánok szorosabb szövetségét megteremtő háromhatalmi egyezményhez. Teleki ennek ellensúlyozására erősíteni akarta az angolszász országok (N-Br., USA) felé fűződő kapcsolatokat is. Ebből kiindulva kötött 1940. december 12-én örökbarátsági szerződést Jugoszláviával. Teleki a fegyveres semlegesség híve volt, vagyis meg akarta őrizni Magyarország fegyveres erejét a háború utáni rendezésig. Magyarország számára a legnagyobb fenyegető veszélyt a románokban és az oroszokban látta (lásd Horthy levele Hitlerhez).
- A Jugoszlávia elleni háborúba való bekapcsolódás:
A németek 1940 tavaszán rendezni akarták a balkáni kérdést, hogy akadály nélkül megindíthassák támadásukat a Szovjetunió ellen. Jugoszláviát igyekeztek megnyerni szövetségesüknek, hogy könnyebben meg tudják segíteni a görögök ellen harcoló olaszokat. A háromhatalmi egyezményhez csatlakozó jugoszláv kormányt azonban 1941 március végén megbuktatták, s egy angol barát kormány jutott hatalomra. A németek ezután Jugoszlávia ellen is katonai akciót terveztek, amelybe bele akarták vonni Magyarországot, Romániát és Bulgáriát is (lásd mellékelt térkép). Miután a politikai és katonai vezetés többsége erre hajlandó volt, Teleki maga és politikája számára nem találva más kiutat, öngyilkos lett (1941. április 3.), s búcsúlevelében tiltakozott a tervezett katonai akció ellen (lásd búcsúlevele). Ez megdöbbenést váltott ki a vezető körökben (lásd Horthy levele), de ellenére a magyarok is bekapcsolódnak a Jugoszlávia elleni támadásba, bár formailag a magyar csapatok csak azután kezdik meg támadásukat (ápr. 11.), amikor Horvátország függetlenedésével (ápr. 10.) megszűnik a délszláv állam. Előzetesen azonban már a németeknek lehetővé tették, hogy támadásukhoz felhasználják Magyarország területét (lásd mellékelt térkép). A magyar csapatokkal szemben ekkor már csak jelentéktelen jugoszláv erők álltak, mivel a német sikerek következtében csapataik zömével visszavonultak az ország belsejébe. A különböző félkatonai szervezetek (pl. a csetnikek) azonban így is hátráltatni tudták a magyarokat, de 3 nap alatt ennek ellenére elérték a kitűzött célt, bevonultak Újvidékre (lásd mellékelt térkép). Jugoszlávia gyakorlatilag két hét alatt összeomlott. A németek Mo-nak juttatták a Bácskát, Dél-Baranyát és Muraközt, így újabb revíziós cél teljesült. Csakhogy ezek a területek a korábbiakkal ellentétben nem magyar többségűek voltak. A magyarok nem kapták meg a szintén igényelt Nyugat-Bánátot. Erre a románok is igényt tartottak, így ezt végül a németek szállták meg, mindkét félnek azt ígérve, hogy később átadják nekik. A németek ezzel növelni akarták a magyarok és románok háborús erőfeszítéseit az ő oldalukon. Az „oszd meg és uralkodj” elvének alkalmazását Ribbentrop német külügyminiszter a háború utáni nürnbergi perben be is vallotta (lásd forrás).
III. A Szovjetunió elleni hadjáratba való bekapcsolódás:
A balkáni hadjárat miatt a németek egy hónappal később, 1941. június 21-én indították meg a Szovjetunió elleni hadjáratot a Barbarossa-terv értelmében. Szövetségeseik közül csak a finnek és a románok részvételére számítottak. A Telekit követő Bárdossy László miniszterelnök azonban nem akart kimaradni a háborúból. Egyrészt bízott a német sikerben, másrészt pedig nem akarta, hogy Románia kedvezőbb pozícióba kerüljön a németeknél, ráadásul már Szlovákia is csatlakozott a Szovjetunió elleni hadjárathoz. Ürügyként Kassa június 26-i bombázását használta fel. Máig nincs egyértelműen tisztázva, hogy kik bombázták (a szovjetek mellett lehetségesként felmerülnek a németek, a szlovákok és a románok is, több szemtanú német típusú gépeket azonosított, amilyennel a szlovákok és a románok is rendelkeztek). Bárdossy másnap, június 27-én bejelentette Mo. hadüzenetét a Szovjetuniónak.
A magyarok kb. 50 000 fős haderőt küldtek a frontra, köztük a legjobban felszerelt Gyorshadtestet (parancsnoka Szombathelyi Ferenc altábornagy). Ez részt vett az Ukrajna elfoglalásáért vívott harcokban, amely során súlyos veszteségeket szenvedett, ezért ki is kellett vonni a további harcokból. A magyarok megszálló csapatokat is küldtek az elfoglalt területek biztosítására. A háborúba való belépés politikai következményeként Mo. decemberben háborús állapotba került Nagy-Britanniával és az USA-val is. (Utóbbinak a magyarok üzentek hadat.)
- A 2. magyar hadsereg doni katasztrófájára és következményei:
A németek a moszkvai vereségük után 1942-től nagyobb katonai részvételt igényeltek szövetségeseiktől, így Mo-tól is. A veszteségek és a háború vártnál további elhúzódása azonban több magyar katonai vezetőt óvatosságra intett. Az új vezérkari főnök, Szombathelyi Ferenc vezérezredes, egyetértve Horthyval vonakodott újabb magyar csapatok frontra küldeni. A németek azonban kitartottak követelésük mellett, és 1942 nyarán a magyarok kénytelenek voltak a keleti frontra küldeni a közel 200 000 fős 2. magyar hadsereget. (A magyar haderő szervezetileg három hadseregre volt felosztva, ennek egyikét küldték a frontra.) A magyar hadsereg súlyos harcok révén jutott ki a Donhoz, ahol egy 200 km-es szakaszon kellett védelmi állást foglalnia. A magyar hadsereg feladata a Sztálingrád ellen támadó német csapatok biztosítása volt északról. Létszámuk és felszereltségük azonban kevés volt ahhoz, hogy megfelelő védelmi vonalat tudjanak kiépíteni. (3 védelmi vonal helyett csak egyet tudtak kiépíteni és berendezni.) Ráadásul a Don nyugati partján a szovjetek több hídfőállással is rendelkeztek (pl. Uriv, Scsucsje, lásd mellékelt térkép). 1942 nyarán és őszén elfoglalásuk német támogatással (Cramer-hadtest) sem sikerült. A hídfők kedvező kiindulást teremtettek a szovjet ellentámadáshoz. Ez 1943 januárjában indult meg. Az óriási technikai fölényben lévő szovjetek részekre tagolták és óriási veszteségeket szenvedve visszavonulásra kényszerítették a Jány Gusztáv vezérezredes parancsnoksága alatt álló magyar hadsereget (lásd mellékelt térkép). A problémákat növelte, hogy Jány nem rendelte el időben a visszavonulást, engedve a németek követelésének. A németek viszont csak saját erőik visszavonulásának fedezésére akarták feláldozni a magyar hadsereget. A magyar csapatok közül legtovább a III. hadtest alakulatai tartottak ki a Don mentén. Élő pajzsként fedezték az északabbra álló 2. német hadsereg visszavonulását (lásd mellékelt térkép). A bekerített alakulatokat parancsnokuk, Stomm Marcell altábornagy végül feloszlatta, s kisebb egységekben próbáltak visszavonulni, többségük azonban szovjet fogságba esett a parancsnokkal együtt. A 2. magyar hadsereg élőerejének közel 2/3-át veszítette el halottakban, sebesültekben és foglyokban (táblázat adatait megnevezni).
A veszteség óriási volt, ami megdöbbenést keltett az országban, amikor jóval később kiderült (a kormányzat igyekezett elhallgatni). Ez a közvéleményben is felerősítette a háborúellenességet. Hintapolitikára kényszerítette a Kállay Miklós vezette kormányt is. A németek sztálingrádi és a magyarok doni katasztrófájának hatására sokan most már a német vereséggel számoltak, s ebből kiindulva kapcsolatot igyekeztek létesíteni az angolszász hatalmakkal egy estleges háborúból való kilépés érdekében. Az angolszászok itáliai előrenyomulása azonban elakadt, nem kerülhettek hadműveleti közelségbe. 1944 tavaszára viszont a szovjetek a Kárpátok előterébe szorították vissza a németeket. A németek tudatában voltak a magyarok vonakodásával és titkos tárgyalásaikkal, ezért 1944. március 19-én megszállták Magyarországot, hogy biztosítsák a hátukat. Ezzel Magyarország a korábbitól is nagyobb kényszerpályára került, amiről önerejéből nem tudott letérni.