Elemezze a XI-XIII. században bekövetkező mezőgazdasági változásokat és következményeit!
Térjen ki:
- a mezőgazdaságban bekövetkező technikai és technológiai változásokra;
- a termelékenység megnövekedésének a népességre gyakorolt hatására;
- a hospes jogokon keresztül a jogilag egységes jobbágyság kialakulására;
- a mezőgazdaság és a kézművesség szétválására, s ennek gazdasági és társadalmi következményeire.
TÉRKÉP:
- Tört. atlasz: „Európa gazdasága a XI-XIII. században” 22. o.
- Tört. atlasz: „Népsűrűség a XIII. század végén” 22. o.
ÁBRA:
- háromnyomásos gazdálkodás és nyomáskényszer egy falu és határa ábrázolásával (Száray: Tört. I. 173. o.)
- nyakhám és szügyhám (Száray: Tört. I. 171. o.)
- vetés és aratás a XII. században (Száray: Tört. I. 170.)
- gabonát arató szerzetes (Száray: Tört. I. 171.)
Elemezd a XI-XIII. században bekövetkező mezőgazdasági változásokat és következményeit!
I. Technikai és technológiai változások a mezőgazdaságban:
(Atlasz 22/a térkép jobb felső sarka kékkel írva.)
A XI. században újból megjelenik a nehézeke (ábrája atlasz 22/a alul). Ez elől egy hasító fémlappal, csoroszlyával volt ellátva, a hátsó ekerészen pedig vaspapucs volt, s ez már megfordította a földet. Így megváltozott a szántók alakja is, amely négyzet alakúból téglalap alakú lett, mivel elég volt csak hosszában szántani. A nehézeke nagyobb vonóerőt igényelt, ezért a nyakhám helyett elterjedt a szügyhám (lásd ábra). Igavonásra még általában ökröket használtak. A nehézeke már nemcsak az erdőtalajok, hanem a kötött mezőségi talajok megművelését is lehetővé tette. A kölest egyre inkább felváltotta a nagyobb terméshozamú rozs, búza és árpa. Ezek ugyanakkor jobb talajmegmunkálást igényeltek, amit a nehézeke lehetővé tett. Általánossá vált ekkorra a háromnyomásos gazdálkodás, amely a XIII-XIV. században Kelet-Európában is tért hódított (lásd ábra). A felsoroltak következtében megnövekedett a mezőgazdaság termelékenysége. A korábbi 3 helyett, az elvetett mag 4-6-szorosát is be tudták takarítani. A betakarítás legfontosabb eszköze a sarló volt (lásd ábra).
II. A termelékenység növekedésének hatása a népességre:
A nagyobb termelékenység nagyobb népesség eltartását tette lehetővé. A X. század végi 27 millióról a XIII. század végére 70-80 millióra növekedett Európa lakossága (atlasz 22/b térkép). Ez a népesség azonban egyenlőtlenül oszlott el (atlasz 22/b). Nyugat-Európában a népsűrűség 30-40 fő/km2 volt, de Németalföldön, Észak-Franciaországban és Észak-Itáliában azt az összeget is meghaladta. Ugyanakkor Közép-Európában 10-20 fő/km2, Kelet- és Dél-Európában pedig 10 fő/km2 alatt volt a népsűrűség. A legkorábban művelés alá vett nyugat-európai területek túlnépesedtek, s ezekről jelentős telepes kiáramlásra került sor. A telepeseket hospeseknek nevezték. A telepesek egyrészt a belső meg nem művelt területek felé rajzottak ki. Erdők kiirtásával, mocsarak lecsapolásával és kötött talajú helyek művelés alá vételével jelentősen kiterjesztették a szántókat. (Telepesek toborzásában jelentős szerepet játszott a XI. században alakult cisztercita rend.) Másrészt a telepesek Kelet-Európa (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Litvánia) felé áramlottak, ahol fejlettebb gazdálkodást, pl. háromnyomásos gazdálkodást honosítottak meg. Kelet-Európába főleg német, flamand, vallon és olasz telepesek érkeztek.
III. A jogilag egységes jobbágyság kialakulása:
A hospesek a korábban meg nem művelt földek megmunkálásáért jelentős kedvezményekben részesültek. Birtokaikat örökíthették, szabadon költözködhettek és meghatározott termény, majd pénzbeli szolgáltatásaik voltak a földesurak felé. Ezek voltak a hospes jogok. Ezek visszahatottak a kibocsátó területekre is, hogy az ott maradottak meg ne szökjenek, a földesurak nekik is kénytelenek voltak megadni a hospes jogokat. Ezzel megszűnt a szolgaparasztság, és a XIII. szd-ban kialakult a jogilag egységes jobbágyság. Az árutermelés és a piacra jutás eltérő lehetőségei miatt vagyonilag azonban hamarosan rétegződni kezdett. Kialakult egy tehetős rétegük, illetve a földjeiket is elveszítő zselléreknek a rétege.
IV. A mezőgazdaság és a kézművesség szétválására, s ennek gazdasági és társadalmi következményeire:
A nagyobb termelékenység azt is lehetővé tette, hogy többen kiváljanak mezőgazdasági tevékenységből. A XIII. szd. végén 95 %-ról 90 %-ra esett vissza a mezőgazdaságban dolgozók aránya. A mezőgazdaságból kiválók jelentős része kézműves lett. A kézművesek a kialakuló városokba települtek, s létrehozták érdekvédelmi szervezeteiket, a céheket. A nagyobb népességű városokban általában 40-60, míg a közepes népességű városokban 20-40 céh működött. Ez azt jelenti, hogy megnövekedett a kézműves foglalkozások száma. Jelentősen fejlődött a kézműipari technika, megjelentek a gabonaőrlő, érczúzó, kalapácsoló, fűrészelő, posztóványoló vízimalmok, a szélmalmok, rokkák, lábítós szövőszékek és esztergapadok (atlasz 22/a jobb felső kék szöveg). A céhekbe tömörült kézművesek általában helyi igényeket elégítettek ki, de egyes iparágak termékei a távolsági kereskedelembe is bekerülte (atlasz 22/a). Ilyennek számított Flandria és Észak-Itália (Milánó, Firenze) posztóipara, Velence, Lucca, Sevilla selyemipara, Córdoba bársonyipara ("cord bársony"), Toledó kardgyártása ("toledói penge").
A mezőgazdaság és a kézművesség szétválásával a korábbihoz képest jelentősen fellendült a kereskedelem. A helyi kereskedelem egy város és közvetlen környéke árucseréjét bonyolította le, a távolsági kereskedelem pedig nagyobb térségek, pl. Európa és Ázsia között közvetítette a termékeket. A helyi kereskedelemben kezdetben árut cseréltek árura, majd a pénz vette át itt is a közvetítő szerepet. A növekvő forgalom lebonyolítására a XIII. szd-ban az ezüst pénzek már nem voltak elegendőek, s ezért megjelentek az aranyból készített pénzek, amelyeknek a váltópénzei lettek az ezüstből készített kisebb címletűek. A pénzek sokfélesége azonban szükségessé tette átváltásukkal foglalkozóknak a tevékenységét. Pénzváltó asztalaikat nevezték bancának, s ebből keletkezett a bank szó. A pénzváltókat lombardoknak is nevezték, utalva arra, hogy az első pénzváltók az észak-itáliai lombardiai városokban jöttek létre. Később azonban Európa más térségeiben is létrejöttek (atlasz 22/a térkép fekete vonallal aláhúzott városok, 3-at példaként meg kell nevezni). A pénzváltók tevékenységéből hamarosan létrejöttek a kölcsönzéssel foglalkozó bankok is. Ezek az egyházi tiltás ellenére gyakran uzsorakamatra adtak kölcsönt.
A létrejövő új gazdasági és társadalmi jelenségeket, így pl. a pénzgazdálkodást és a városokat, a hűbériségre épülő feudális jog nem tudta kezelni. Ezért megindult a római jog újbóli felfedezése, amely szabályozni tudta ezeket. Ennek kapcsán megindult az egyetemeken a római jog oktatása. Az első egyetem, ahol megindult a jogi oktatás, az itáliai Bologna volt (1088 - atlasz 23. o. zöld betűvel kiírva). A római jog azonban meghatározta az uralkodó és az állampolgárok jogait is. Az utóbbiakat pl. beleszólási jog illette meg az állam igazgatásába. Így ezen jogi ismeretek elterjedése egyik elindítója lett a hűbériséget felváltó rendi fejlődésnek. Ez Nyugat-Európában a XIII- szd-ban, míg Kelet-Európában a XIV-XV. szd-ban indult meg.