Ismertesse egy XIII. századi királyi város életét!
Térjen ki:
- a városok kialakulási helyére
- a városok külső képére, szerkezetére, jellegzetes épületeire
- a lakosok társadalmi helyzetére, jellemző foglalkozására
- a városok jogi helyzetére, irányítására
TÉRKÉP
Történelmi atlasz: Európa gazdasága a XI-XIII. században (22. o.)
Népsűrűség a XIII. század végén (22. o.)
KÉPEK
Egy középkori város látképe (metszet)
Tímárok bástyája (Brassó)
Brassói kaputorony
SZÖVEGES FORRÁS:
Egy középkori város utcanevei:
Tímárok utcája, Posztómetszők utcája, Vargák utcája, Gombkötők utcája, Rézművesek utcája, Takácsok utcája, Kovácsok utcája, Csizmadiák utcája, Ezüstművesek utcája, Szabók utcája, Mészárosok utcája, Kereskedők utcája, Fűszeresek utcája, Zsidók utcája stb.
RAJZOK
- városok társadalma
- városok igazgatása
Ismertesse egy XIII. századi nyugat-európai királyi város életét!
I. A városok kialakulásának földrajzi színtere:
A korai középkorban a római korszak városai megszűntek. A nagyobb települések is csak hatalmi és nem gazdasági központoknak számítottak, s nem rendelkeztek önkormányzattal. Újbóli létrejöttük a XII. századtól indult meg. Hátterében a mezőgazdaság és a kézművesség újbóli szétválása, és a kereskedelem fellendülése állt. A kereskedők és kézművesek számukra előnyös helyeken telepedtek meg: jól védhető helyeken (pl. várak mellett), korábbi hatalmi és igazgatási központokban (pl. püspöki székhelyeken, megye központokban), folyami átkelők (révek, gázlók) mellett, közlekedési útvonalak találkozásánál, hegyvidékek és alföldek találkozásánál, tengerparton kikötők mellett.
II: A városok külső képe, szerkezete, jellegzetes épületei:
A középkori városok több jól elkülöníthető részből állnak. Óváros: ez kezdetben a földesúr közvetlen fennhatósága alatt állt, a földesúri vár közvetlen környéke, a város többi részétől általában kőfal választotta el. Később a kommuna harc győzelme után egyesült a város többi részével. Újváros: a földesúri városrész alatt alakult ki, gyakran területileg is nagyobb. Itt telepedtek meg a kézművesek és kereskedők, a földesúr számukra saját önkormányzatot biztosított, saját belső törvényeik szerint élhettek, maguk választhatták gyakran a papjaikat is. (kiváltságaik közül sokat tartalmaz II. Fülöp-Ágost megerősítő irata is). Ezt a városrészt is fal vette körül. Közösségük volt a kommuna, s jelentős részük teljesen lerázta a földesuraktól való függést, ez a küzdelem volt a kommuna harc. Alsóváros: ez a középkori városok legkésőbb létrejött része, s területileg is ez a legnagyobb. Ez az eredeti városfalakon kívül („a falak alatt”) jött létre. Később több város esetében ezt is fallal vették körül.
A középkori városokra jellemzőek voltak a szűk utcák, amelyek egyáltalán nem voltak közművesítve. A szemetet is az utcára öntötték ki, ez kedvezett a járványok elterjedésének. A jelentősebb városok több nagyobb térrel rendelkezett. A terekhez templomok is tartoztak. A városok gazdagságának az egyik fokmérője volt, hogy mennyi templommal rendelkeznek, hiszen a város polgárai tartották fenn őket az egyháznak fizetett adóikból és adományaikból (Lübeck és Firenze pl. … templommal rendelkezett). A városokban gyakran kolostorok is voltak, ezek általában a város szélein épültek, pl. a ferenceseké. (Gyöngyösön is a város akkori keleti szélén telepedtek meg a XIV. század végén.) A tornyok alakjának gyakran komoly jelentése is volt (a fiók tornyok gyakran - pl. az erdélyi szász városokban – a pallosjogot hirdették, de van ahol csak a 4 evangélistát jelentették). A legtöbb várost kiterjedt városfal vette körül, mint említettük, gyakran a városrészeket is elválasztották. A jobb védhetőség miatt a falakat bástyák törték meg, amelyek gyakran valamelyik kézműves céh nevét viselték. (Támadás esetén annak a céhnek kellett gondoskodnia a védelméről.) A városba vezető kapukat a legtöbb helyen bástyatornyok (barbakánok) vagy egyszerűbb őrtornyok védték. A kapuknál gyakran vámot is szedtek az idegenektől. A városok jellegzetes épülete volt a városháza, amely általában a központi tér és templom közelében helyezkedett el. A terek adtak helyet a heti piacoknak és a ritkábban megrendezett országos vásároknak is. A piac- és a vásártér gyakran elkülönült egymástól. Több helyen külön területen tartották a gabonapiacot és az állatvásárt is. A városok jellegzetessége volt, hogy az egyes kézművesek külön utcákban telepedtek meg (lásd forrás). A mesterségekre gyakran ez egyes házak homlokzatai is utaltak (lásd a brassói aranyműves házat). A más vallási felekezethez tartozók is külön utcákban, külön városrészekben laktak (pl. zsidók, görögök stb.).
III. A lakosok társadalmi helyzete, jellemző foglalkozása:
A középkori városok csak a falvakhoz képest számítottak népeseknek. Kevés olyan város volt a középkorban, amelyiknek népessége meghaladta a 10 000 főt (lásd atlasz, beazonosítani a legnagyobbakat).
A városok foglalkozásilag több nagy csoportra tagolhatók. A kereskedők, másképpen városi patríciusok. A városokon belül ők rendelkeztek a legnagyobb befolyással, általában kezükben volt a városok irányítása. A kereskedők társulásokba (gilde) tömörültek. Egy-egy társulásnak más városokban is voltak megbízottai (faktorai). A XV-XVI. században az augsburgi Fugger-kereskedőház pl. egész Európát behálózta. A kereskedők gyakran pénzügyletekkel, banki tevékenységgel is foglalkoztak. A bankok a pénzváltók tevékenységéből fejlődtek ki. Az első pénzváltók a XIII. században Észak-Itália városaiban működtek, lombardoknak nevezték őket, pénzváltó asztaluk pedig a banca volt. Később Európa más városaiban is működtek pénzváltók (lásd atlasz). A legjelentősebb bankok a középkorban Genovában és Firenzében működtek.
A kézművesek érdekvédelmi szervezetekbe, céhekbe tömörültek. A céhek a termelés egészére kiterjedő szabályozással azonos életfeltételeket biztosítottak tagjaik számára. Megszabták az inasok és a legények számát, a munkaidőt, a használható eszközöket és előírták a megfelelő minőséget és értékesítési árakat. Ilyen körülmények között termelési verseny nem alakulhatott ki közöttük. A céhek tagjaikat védték a céhen kívüli kézművesektől, a kontároktól. Ezek gyakran más vallási felekezethez tartozó kézművesek voltak, pl. zsidók. A céheken keresztül vehettek részt a városi közéletben is. A céhek külön pecséttel rendelkeztek, legfontosabb irataikat pedig a céhes ládában őrizték. Egy céh tagjává úgy válhatott valaki, ha előbb inasként, majd legényként tevékenykedett egy mester mellett, ezután egy nagyobb vándorutat kellett tennie, hogy elsajátítsa a szakma távolabbi vidékekre jellemző fogásait is, majd visszatérve egy mesterművet kellett készítenie. Ha ezt elfogadták, akkor meg kellett vendégelnie a céh tagjait, így megtakarított pénzzel is rendelkeznie kellett. Sokan életük végéig csak céhlegények maradtak. Egyszerűbben úgy lehetett valaki céhtag, hogy ha elvette mesterének az özvegyét, illetve ha a céhmesterek gyerekeiket összeházasították.
A városi társadalom legnépesebb részét a városi szegények, a plebejusok alkották. Ők jórészt a céhlegényekből és a városba betelepült különböző elemekből tevődtek össze. Ellenük, illetve gyakori mozgalmaikkal a patríciusok és a céhes kézművesek közösen álltak szemben.
IV. A város jogi helyzete, irányítása:
Nyugat-Európában a városi fejlődésben a szabad királyi városok (NRCS: birodalmi városok) voltak a meghatározóak. Ezek a városok csak az uralkodónak fizettek adót, a városi közösség egésze (nem egyénenként) nemesi kiváltságokkal rendelkezett. Több városnak jobbágyfalvai is voltak. (A mezővárosok földesúri fennhatóság alatt álltak és lakói jogilag jobbágyoknak számítottak.) Az uralkodótól több kiváltságot szerezhettek. Általános volt a falépítési jog és az országos vásártartási jog (a jelentősebb városok évente 3-4 vásárt tartottak). (Falépítési és vásártartási jogot földesuraik a mezővárosoknak is szerezhettek.) Gyakori volt a pallosjog is, vagyis a városi bíróság által hozott ítéleteket sehová sem kellett felterjeszteniük megerősítésre, hanem azokat végre is hajthatták, akár a halálos ítéleteket is. A városoknak egy szűk csoportja árumegállító joggal is rendelkezhetett. A városon átutazó kereskedők kénytelenek árúikat megvásárlásra felajánlani. Ez az adott város kereskedőinek jó, mert így megszerezhetik a közvetítő kereskedelemből származó hasznot. (Pallos joggal és árumegállító joggal a mezővárosok nem rendelkezhettek.)
A városok önkormányzattal rendelkeztek. Fontos szerepe volt a 100-120 tagból álló nagytanácsnak, ebben patríciusok és céhes kézművesek egyaránt képviseltették magukat. A fontosabb döntéseket a 10-12 tagból álló kistanács hozta. Ez szinte kizárólag csak patríciusokból állt. A kistanács választotta meg a város élén álló polgármestert. (A mezővárosok is gyakran hasonló irányító testülettel rendelkeztek, de ez alá volt rendelve a földesúrnak. A földesurakat a mezővárosokban az úriszék képviselte.) Egyes városok Itáliában az uralkodóktól is függetlenítették egymást, ezek a középkori városállamok (pl. Velence, Genova, Firenze, Milánó, Pisa stb.).