- Ferenc (1792-1835) ismét megkísérelte az abszolutizmus kiépítését Magyarországon, rendeleti kormányzása azonban a rendek ellenállását váltotta ki, ezért a forradalomtól tartva 1825-ben összehívta az országgyűlést, ahol helyreállt a rendek és az uralkodó együttműködése: törvényt hoztak az országgyűlés 3 évenkénti összehívásáról. Az uralkodó tiszteletben tartotta a rendi alkotmányt, a rendek pedig megadták a kért adót és újonclétszámot. Ezen az országgyűlésen azonban még nem fogadtak el reformokat, a nemesség megelégedett régi jogai védelmével, ezért a reformkort 1830-tól számítják (Hitel megjelenése). Az országgyűlés alsótáblájának ülésén Széchenyi István felajánlotta egyévi jövedelmét egy magyar nyelvet fejlesztő tudóstársaság támogatására. Példáját több arisztokrata követte, s felajánlásaikkal megteremtették a MTA-t.
A reformkor egyik nagy alakja Wesselényi Miklós (1796-1850) volt. Erdélyi arisztokrataként a rendi függetlenségi mozgalomhoz kötődött. Barátságot kötött Széchenyi Istvánnal, együtt bejárták egész Ny-Európát, ahol főleg a liberalizmushoz került közel. Gróf Széchenyi István (1791-1860) Bécsben született, felmenői között van Széchényi Ferenc, a Nemzeti Múzeum és Festetics György, a Georgikon alapítója. Belépett a hadseregbe, részt vett a napóleoni háborúkban. Miközben járta Európát, felismerte, hogy a felemelkedés érdekében Magyarországon reformokra van szükség. Fő művét, a Hitelt 1830-ban adta ki. A korban a magyar nemes az ősiség törvénye miatt nem kaphatott hitelt, emellett a jobbágyi szolgáltatások nem kényszerítették ki a termelékeny gazdálkodást. Széchenyi azt próbálta bebizonyítani a nemességnek, hogy előjogaik már nem szolgálják érdekeiket. A mezőgazdasági konjunktúra megszűnése miatt az 1820-as évek végére a nemesség válságba került, nyitottabbá vált a reformok iránt. Széchenyi a lassú, de folyamatos és szerves fejlődést hirdette, ezért kerülni kívánta az összeütközést a bécsi kormánnyal. Az arisztokráciának továbbra is vezető szerepet szánt, bár programját a köznemesség valósította meg. 1831-ben kiadta Világ c. művét, majd 1833-ban a Stádiumot, melyben 12 pontba szedve ismertette a legszükségesebb változtatásokat. Wesselényi is megfogalmazta reformprogramját 1831-ben (Balítéletekről), ám ez a cenzúra miatt csak 1833-ban jelenhetett meg, így kisebb hatást ért csak el. Ő a rendi ellenállást kívánta a reformok mellé állítani, akár a kormányzattal való szembekerülést is vállalva. Szerinte a nemességnek a parasztságot engedményekkel kéne maga mellé állítania, hogy harcolni tudjon a kormányzattal szemben.
Széchenyi gyakorlati tevékenységében Angliát tekintette példaképnek. Fontosnak tartotta az arisztokrácia megnyerését, ezért 1827-ben kaszinót alapított és meghonosította a lóversenyt. A közlekedés fejlesztéséért támogatta a gőzhajózást, a folyók szabályozását, vasút és hidak építését. Szívügye volt az iparfejlesztés is (selyemhernyó).
1830-ban Magyarországot is elérte a kolerajárvány, melyben százezrek vesztették életüket. A Felvidéken a fertőtlenítés céljából a kutakba vegyi anyagokat szórtak, emiatt a parasztok közt elterjedt a hír, hogy meg akarják őket mérgezni, ezért 1831-ben felkelések törtek ki, melyet csak a hadsereg tudott leverni. Ez rávilágított a jobbágykérdés megoldatlanságára. Az 1832-36-os országgyűlésen számos fiatal követ vett részt, pl. Kölcsey, Deák. A jobbágykérdés megoldásához két fontos érvet hangsúlyoztak: 1. az érdekegyesítés: ha a nemesség maga mellé állítja a jobbágyságot, akkor eredményesen léphet fel a kormányzattal szemben, 2. önkéntes örökváltság: a jobbágyok megválthatták volna úrbéri szolgáltatásaikat, a földek pedig saját tulajdonukba kerültek volna, így a nemesek alkalmazhattak volna bérmunkát, s fedezhették volna az új beruházásokat. A feliratot azonban az uralkodó elutasította, így az önkéntes örökváltság ügye ekkor még elbukott. Az új király V. Ferdinánd (1835-48) még gyermek volt trónra kerülésekor, ezért Metternich kancellár uralkodott helyette. Mivel Metternich érzékelte a reformtábor térnyerését, először az országgyűlési ifjakra csapott le letartóztatva vezetőit (pl. Lovassy Lászlót), majd Wesselényit fogták perbe, 1837-ben pedig Kossuthot tartóztatták le Országgyűlési tudósításai miatt (később kiadta a Törvényhatósági (megyei) tudósításokat is). A kormányzat a rendi jogokat sértő eljárásával a reformerek mellé állította a nemességet, így az 1839-40-es országgyűlésen a Deák vezette ellenzék meghátrálásra kényszerítette a kormányzatot. Megszavazták az önkéntes örökváltságot, ám ennek érdemi hatása nem volt, mert a jobbágyoknak nem volt pénze földjeinek a megváltására. A foglyok kegyelmet kaptak, gazdasági törvényeket hoztak (váltótörvény, gyáralapítások szabadsága).
A korszakban 3 táborra szakadt a közvélemény: fontolva haladók, liberalisták, centralisták. A Hitel ellen röpiratot (Taglalat, 1831) készítő Dessewffy József Magyarország felemelkedését a rendi jogok megerősítésében látta. A ’30-as évek végén a fiatal arisztokraták egy csoportja (fontolva haladók, újkonzervatívok) óvatos reformokat javasolt az arisztokrácia érdekeit szem előtt tartva, és próbálta eltántorítani a nemesi közvéleményt a reformtábortól. Programjuk szerint a kormánynak is reformokkal kell előállnia. Az ellenzék, a liberálisok vezetője Kossuth Lajos lett, aki a Pesti Hírlapot a vezércikkek révén a polgárosodásért és a nemzeti haladásért vívott küzdelem szócsövévé tette. Alapgondolatuk az érdekegyesítés volt, ill. a kötelező örökváltság, mely elképzelés szerint az állam fizette volna a megváltást a földesuraknak a közteherviselés révén befolyó nagyobb adóbevételekből. Ezen kívül védvámokkal kívánták védeni az ország gazdaságát. A reformtábor szűk csoportját képezték a centralisták. Hangadóik: Eötvös József, Szalay László, Trefort Ágoston. A népképviseleten alapuló, erős, centralizált polgári állam hívei voltak. Elvetették a rendi jellegű vármegyei önkormányzatot. Nem tettek szert nagy támogatásra, de eszmei hatásuk jelentős volt.
Az 1843-44-es országgyűlésen ismét fontos döntések születtek. Magyarországon a magyar nyelv államnyelvvé vált (1844. évi 1. tc.). A védvámokért indított harc azonban nem vezetett sikerre, a kormány elutasította az Ausztria érdekeit sértő követelést. Az ellenzék válaszul 1844 októberében létrehozta a Védegyletet, melynek tagjai 6 éven át csak hazai termékeket vásároltak. A Védegylet igazgatója Kossuth lett.
Magyarország legfőbb gazdasági ágazata a mezőgazdaság volt, melyben újítások hódítottak teret: kapásnövények, új állatfajták, istállózás, vetésforgó. A népességnövekedés, a városok benépesülése és a bővülő termelés miatt a felvevőpiac is nőtt. Az ipar számára lökést adott a mezőgazdaság szerszámszükséglete, ill. az ausztriai félkész termékek beáramlása. A gyáripar is fellendült (élelmiszer-, vas-, gép-, építőipar), gépgyárak alakultak. A gyors fejlődés hatására beindult a hitelélet és a közlekedés is, bankok jöttek létre. Megindult a gőzhajózás, majd megépültek az első vasútvonalak. Pest-Buda az ország gazdasági és kulturális központjává vált.
Metternich a kemény kéz politikáját választotta, együttműködve az újkonzervatívokkal saját politikusait ültette a vezető pozíciókba.1845-ben a vármegyék élére adminisztrátorokat állított, akik elérték, hogy a közgyűlések az udvar politikáját támogató jelölteket küldjenek az országgyűlésbe. A kormányzat sikere kiélezte a reformtábor belső ellentéteit, de Deák, Kossuth és Batthyány kölcsönös engedmények árán megvédték az egységet, s a centralisták csatlakozását is elérték.
Az 1846-os galíciai nemesi felkelés (ahol a lengyelek fellázadtak Bécs ellen, s a kormányzat a parasztok közreműködésével verte le a felkelést) tovább élezte a politikai helyzetet. Az újkonzervatívok az óvatos reformokat hirdették, s 1846-ban létrehozták a Konzervatív Pártot. A liberálisok és Kossuth jelentős reformokat akartak, és 1847-ben megalapították az Ellenzéki Kört. Programjuk, az Ellenzéki Nyilatkozat kimondta a kötelező örökváltságot állami kártalanítással, a népképviseleti országgyűlést, a felelős kormányt, a polgári szabadságjogok biztosítását, a törvény előtti egyenlőséget, a közteherviselést, a kiváltságok és az adminisztrátori rendszer felszámolását, valamint az alkotmányt a Birodalom ausztriai felének is. A negyvenes évek második felére új nemzedék jelent meg: Petőfi, Jókai, Vasvári, Irinyi. Ők radikálisabb változásokat követeltek, de hajlandóak voltak együttműködni a reformtáborral. Táncsics Mihály magányosan képviselte a jobbágyság érdekeit (a nemesség kártalanítása nélkül akarta földhöz juttatni őket). Elképzelései a Fiatal Magyarország tagjaihoz álltak közel.