Nyelv: absztrakció (az egyéni nyelvhasználatokból általánosított eszközkészlet)
A nyelv használata nem egységes. Egy adott nyelv különféle változatokban él: másképp beszélnek az Alföldön, és másképp a Dunántúlon, más a szókincse egy orvosnak és egy mérnöknek, ha a szakmájukról beszélnek, és más lesz az írott szöveg a mindennapi szóbeli megnyilatkozáshoz képest.
A nyelv kettős természete:
–változás: új szavak létrejötte → folyamatosság biztosítása
–állandóság: helyesírás, nyelvi normák → megértés biztosítása
Nemzeti nyelv: a nyelvváltozatok összessége (köznyelv: egységes nyelvváltozat, írott/beszélt)
A nemzeti nyelv tagolódása:
- Normatív nyelvváltozatok: irodalmi nyelv, köznyelv
- az irodalmi nyelv nem azonos a szépirodalom nyelvével, hanem a nemzeti nyelv legigényesebb, írott változata, melyre jellemző a csiszoltság, az egyéni szín,
- a köznyelv a nemzeti nyelv beszélt változata: egységes, minden anyanyelvi beszélő által használt nyelvváltozat
- regionális köznyelv: a köznyelv sajátos nyelvjárási változata, főként hangzásbeli eltérések
- Területi (horizontális) nyelvváltozatok: nyelvjárások (dialektusok)
- a területi (földrajzi) nyelvváltozatok között nincs éles különbség, az egyes nyelvjárások hangtani és szókincsbeli szempontból térnek el egymástól – pl. Szeged környékén sok az ö hang, a palóc nyelvjárásban a zárt ë, az ajakréses å hang; a szókincsre jellemzőek a tájszavak: kolompér, pityóka = burgonya; pampucka, pampuska = fánk
Magyarország: 8 fő nyelvjárás, nincsenek éles különbségek
–nyugati: zárt ë (gyerëk), -nyi főnévi igenévképző (sietnyi), nyitódó kettőshangzók (szuo=’szó’, kiëz=’kéz’, lüő=’lő’), sok helyzetben rövid magánhangzót ejtenek (pl. tiz, husz, tüz); tájegységei: őrségi, hetési, göcseji, Mura vidéki, felsőőri
–dunántúli: a nyugatihoz hasonló, de kettőshangzók nélkül; nyílt e hang (vászprémi, főnévi igenév képzője –nyi, -nya, nincs kettőshangjuk
–déli: zárt ë helyett ö (öszik, mögy, löhet), v-s tövű igék változása (lű=’lő’)
–tiszai: zárt ë, erős í-zés (szípség, felesíg), záródó kettőshangzók (jou=’jó’), -t végű igék (süttem)
–palóc: kerekítés nélküli a (apām), -val nem hasonul (kanálval), zárt ë, ü helyett i (siket)
–északkeleti: záródó kettőshangzók (vout=’volt’), rövid mgh-k (viz), -n személyrag (leszen, megyen)
–mezőségi: o helyett a (bagár, malam), rövid mgh-k (házbol), elbeszélő múlt (mene, jövék)
–székely-csángó: elbeszélő (kére) és régmúlt (ment vala); történelmi okok miatt nem egységes
A tájszavak típusai:
–alaki tájszó: csak kiejtésbeli eltérés (gyisznó, bagár, vótak)
–valódi tájszó: az adott nyelvjárásban létezik, máshol ismeretlen (pityóka=’krumpli’, pikíroz=’ültet’)
–jelentésbeli tájszó: más-más jelentést hordoz nyelvjárásonként (bogár=légy, kap=talál)
- Társadalmi (vertikális) nyelvváltozatok: csoportnyelvek - szociolektusok
- Főleg szókincsükben térnek el a köznyelvtől
- szaknyelvek, csoportnyelvek: foglalkozások szerinti elkülönülés; legfőbb jellemzői a szakszavak = terminus technicus amiket az adott csoporthoz, szakmához tartozók beszélnek, pl. logaritmus, négyzetgyök, vektorok,
- hobbinyelvek: szabadidős foglalkozások nyelve, sportágak, játékok nyelve, pl. csatár, partjelző,
- életkori nyelvváltozatok: gyereknyelv (dajkanyelv), diáknyelv (pl. diri, karó) gyors változás, igénytelenebb nyelvi normák, katonai nyelv,
- argó (tolvajnyelv): a cél az elkülönülés a társadalom többi rétegétől, pl. duma, dohány, átráz
- familiáris, családi nyelvhasználat
- szleng: ifjúság önállósodó nyelvhasználata, bizalmas hangvétel (csaj), egyszerű köszönés (csá)
- argó: tolvajnyelv, kívülálló számára érthetetlen szavak (caplizik=’izgul’), új jelentés (rongy=’ezer’); sok szó átkerül az argóból a szlengbe vagy a köznyelvbe (buli, kaja)
- Főleg szókincsükben térnek el a köznyelvtől
Egyéni nyelvhasználat: idiolektus (egyénre jellemző szóhasználat: idióma) → a fentiek arányából áll össze
A nyelvváltozatok minden nyelvnek természetes jellemzői, gazdagítják és színesítik azt.
Nemzeti nyelvi norma
A „norma” szó két különböző dologra utal. (közösségi norma, akadémiai norma) Az intézményes norma képviselői a nyelvművelők, akik módosítani próbálják mindazoknak a nyelvhasználatát, akik nem megfelelő módon írnak és beszélnek Minden beszélőközösségben létezik valamiféle, a helyességre vonatkozó, spontán megegyezés, nyelvi egyetértés, azaz közösségi norma.