Athénban az arisztokrácia fokozatosan vesztett gazdasági erejéből, az iparosok, kereskedők, parasztok egy része folyamatosan gazdagodott, másik részük azonban továbbra is nehéz helyzetben volt. A démosz politikai jogokért való küzdelmét a vagyonosabb rétegek indították. A zsarnokság (türannisz) megszűnése után a démosz olyan intézményrendszert akart, melyben minden szabad athéni polgár részesülhet a hatalomban. Kleiszthenész kezébe adták a változtatás jogát.
Kleiszthenész reformjának alapja a területi felosztás volt. Ez vált a politikai, katonai, közigazgatási rendszer alapjává, s nyilvánvalóan a demokrácia irányába tett lépés volt, mivel megszüntette a szabad polgárok közötti különbségeket, s szétszakította a vérségi kötelékeket, melyre az arisztokrácia befolyása épült. Az új beosztás révén számos metoikosz (idegen), sőt volt rabszolga is polgárjoghoz jutott, de a lakosságnak még így is csak kb. 17%-a szavazhatott (férfi, minimum 20 éves, szabad, athéni születésű). Attikát 3 részre osztotta: egy városira, egy tengerpartira és egy mezőgazdasági területre. Mindegyiket még 10 részre osztotta, s ezekből 1-1 alkotott egy phülét. Minden phülé egy tengerparti, egy városi és egy szárazföldi részből állt. A legfőbb hatalom a népgyűlés (ekklészia) kezébe került, melynek munkájában minden athéni polgár részt vehetett. A népgyűlés volt a törvényhozó, és a fontos ügyekben bíráskodott. Mivel az eklészia nem folyamatosan ülésezett, Kleiszthenész meghagyta a bulét (tanács), de összetételét megváltoztatta: minden phülé sorshúzással 50-50 tagot küldött, így a bulé látszáma 500 fő lettà ötszázak tanácsa. A bulé javaslatokat tehetett a népgyűlésnek, és kisebb jelentőségű kérdésekben döntéseket is hozhatott. A hadsereget is átszervezte, melynek alapja szintén a területi felosztás lett. A katonai vezetők, a sztratégoszok voltak az állam tényleges vezetői, s ez volt az egyetlen tisztség, amire az 1 éves hivatali idő után újra lehetett választani valakit. Az arkhónok (a legfőbb végrehajtó hatalmat gyakorló kilenc személy egyike az ókori Athénban) szerepét csökkentette, úgy, hogy az Areioszpagosz (arkhónok tanácsa) csak a tisztviselőket ellenőrizhette. Bevezette a cserépszavazást (=osztrakiszmosz). Ha a nép valakit veszélyesnek tartott, azaz félt, hogy zsarnokságra tör, cserépszavazást tartottak: a legtöbb szavazatot kapót 10 évre száműzték a városból, bár vagyonát megtarthatta (a szavazás akkor volt érvényes, ha legalább 6000-es részt vettek rajta).
Később folytatódott a demokrácia kiteljesedése: Kr. e. 462-ben az Areioszpagosz hatalmát jelentősen csökkentették és eltörölték azt a rendszert, miszerint a legfőbb tisztségeket csak a magasabb jövedelműek tölthették be. A demokrácia virágkorát a Kr. e. 5. század közepén, Periklész idejében élte, akit 15 éven keresztül megválasztottak sztratégosznak, így az állam tényleges vezetőjévé vált. A jogok szélesebb biztosításának útja az állami életben való gyakorlati részvétel volt. A szegényebbeknek azonban jövedelem-kiesést okozott a politizálás, mert időt vont el a termelőmunkától, ezért számukra bevezették a napidíjat (esküdt bíróság, 500ak tanácsa, színház). Az athéni államnak nem okozott megterhelést a napidíjak rendszere, mert a polgárok nem fizettek ugyan adót, de a metoikoszok és a felszabadított rabszolgák igen. Jelentős volt a kereskedelemből, a kikötői forgalomból, a bíróságokból és az ezüstbányákból befolyó jövedelem. Alapvetően Athén jóléte a gazdaság virágzásán nyugodott. A mezőgazdaságban szőlőt, olajbogyót termesztettek, az iparban az egyes iparágak szakosodtak, és teret hódított a rabszolgamunka alkalmazása. A legjobban fejlődő ágazat a kereskedelem volt, de virágzott a kerámiaipar, a fémipar és a hajóépítés is.
A társadalomban a jogi egyenlőség létrejött, de a vagyoni különbségek nőni kezdtek. Ez elsősorban a rabszolgamunka előretörésének a következménye, de a szabadok is munkához jutottak s a rabszolgák megválthatták magukat. Periklész ezért a vagyonosokra többletkiadásokat rótt, a szegényeket pedig napi díjjal támogatta. Ez a viszonylagos vagyoni és politikai egyenlőség tette lehetővé a demokrácia megszilárdulását.
A megnövekedett állami bevételekből hatalmas építkezésekbe kezdtek, azonban ezek óriási összegeket emésztettek fel. A perzsa háborúk végezetével a déloszi szövetség átalakult: már nem védelmi szervezetként működött, hanem a szövetségesek adóinak behajtójaként. Ellentétek kialakulásához vezetett a belső piac telítettsége is, mivel az új területekért a poliszok egymással versengtek és harcoltak.
A peloponnészoszi háborúban (Kr. e. 431-404.) a harcok a kereskedővárosok ellentétéből alakultak ki. A Korinthosz ellen fellépő városok Athén támogatását kérték, aki viszont kitiltott egy szomszéd várost a déloszi szövetség piacairól. Spárta, amely Korinthosszal is szövetségben állt, követelte a déloszi szövetség megszüntetését. Miután Athén elutasította kérését, Spárta háborút indított. Egyikük sem tudta megtörni a másik ellenállását: Attika lakosságát Athén falai közé vonták vissza, mert szárazföldön nem tudtak erős sereget felállítani, de az ellenség nem vállalkozott Athén ostromára, csak a környéket pusztította. A kölcsönös kártevések kiegyenlítették egymást, de fordulat állt be, amikor Athénban kitört a pestis. A járványban Periklész is meghalt, de halála után is a háborús párt maradt uralmon, s így egy ideig váltakozó sikerekkel folytak a harcok, de végül a kimerült felek Kr.e. 421-ben békét kötöttek. A háborút kiváltó tényezők továbbra is fennálltak, így Athén Szicília megszerzéséért újra háborút indított, ám az athéni sereget a spártaiak mind szárazföldön, mind tengeren megverték, és már Athént ostromolták, amikor a város békét kért. A békét Kr. e. 404-ben kötötték meg, melynek értelmében felbomlott Athén szövetségi rendszere, leszerelték flottájukat, lerombolták a városfalakat. A háború azonban nem oldotta meg a belső problémákat: a poliszok háborúi állandósultak. A középrétegek (parasztság, kézművesség) elszegényedtek, szavazatukat gyakran pénzért árulták.